A legfrissebb cikkek

Nincs megjeleníthető elem

Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (16) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (87) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (28) európa (7) evolúció (10) fantasy (9) fasizmus (6) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (19) google (6) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (8) holokauszt (12) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jared diamond (6) jézus (10) jobbik (73) jog (8) kádár (7) katolikus egyház (7) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (233) kommunizmus (14) környezetvédelem (6) közélet (9) közgazdaságtan (26) krimi (17) külpolitika (20) kultúra (25) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (13) mongol (18) mszp (62) náci (51) nacionalizmus (10) németország (11) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) nyelvészet (6) obama (21) oktatás (11) orbán (56) oroszország (8) összeesküvés (6) őstörténet (6) palesztin (15) politika (215) pszichológia (14) rasszizmus (19) regény (27) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (7) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (69) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (155) tudomány (8) tüntetés (6) usa (47) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (11) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (48) Címkefelhő

Designerünk

Legutolsó kommentek

Nincs megjeleníthető elem

Kolbenheyer ír 150.: Mongol 6. A szenvedő Buddha

2015.12.05. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5.

6.jpgA Gandan kolostor iskolájának alacsony mennyezetgerendái már megfeketedtek, és a félhomályos terem hideg volt az ablakok résein befújó széltől, de Engkét ez nem látszott zavarni. Írópultja az egyik ablaknál állt, így épp ráesett a fény, ahogy kidugott nyelvvel másolta egy sárga imazászlóra a nyolc tagadás mantráját. Észre sem vette, amikor a többi tízéves elnémul körülötte, csak a halk köhintésre nézett fel. A szigorú tekintetű, sárgaköpenyes lámák között egy sápadt, vékony, gyulladt szemű fiatalember állt, és halvány mosollyal nézte a többi írópult reménytelen krikszkrakszai után a szépen lefelé tekeredő betűket. Engke körülnézett, és csak társai lehajtott fejét, összetett kezét és kővé dermedt tartását látva értette meg, hogy a Bogd Gegen tisztelte meg őket látogatásával. – El is tudod, olvasni? – kérdezte az élő Buddha. – Nem keletkezik, nem pusztul, nem örökkévaló, nem megsemmisülő … – olvasta Engke, de aztán nem tudott ellenállni a felmerülő kérdésnek: – Bogd Gegen, ha meghalsz, és újjászületsz, engem is meg fogsz ismerni? – A lámák felháborodása nem lehetett volna látványosabb, ám a Bogd Gegen csak szomorúan mosolygott. Engkét nem büntették meg, sőt többször meghívást kapott a Fehér Palotába, de kérdésére a választ sosem tudta meg. A hetedik Bogd Gegen már a következő télen, a Tung Cse Császár uralkodásának nyolcadik évében, azaz 1868-ban meghalt tüdőgyulladásban. Egy év múlva született újjá Tibetben és a Dalai Láma a Tung Cse Császár uralkodásának tízedik évében hivatalosan is beiktatta mint nyolcadik Bogd Gegent. A két éves fiúcskát azonban még sokáig Lhászában nevelték, és Engke már nem találkozott vele, mert ugyanebben az évben elhagyta Ik Hürét, a mongol fővárosul is szolgáló kolostorkomplexumot.

A Gandan kolostor piros kapuja bezárult mögöttük. Engke boldogan hajolt Ajanga sörényére és paskolta meg a ló nyakát. Badma, az apja eredetileg csak Sárnak, azaz sárgának nevezte a csikót a színe miatt, de Engke ragaszkodott hozzá, hogy a lovának drámaibb neve legyen, innen hát a villám, Ajanga. Engke szerette a Gandan kolostor iskoláját, és félt az elkerülhetetlen büntetéstől, hiszen a lámák szabályosan kicsapták. Pedig csak meg akarta érteni a világot, ezért kérdezett. A Bogd Gegen tényleg engedelmeskedik egy évszázados császári parancsnak, és csak Tibetben hajlandó újjászületni? Mit csinál az a több ezer láma, akik nem tanítanak és a szegény betegeket sem ápolják? Miért van szüksége a kolostoroknak olyan sok legelőre, állatra és szolgálóra? Ha az élő Buddhák évszázadok óta azért születnek újjá, hogy csökkentsék a szenvedést a világban, miért van abból mégis olyan sok? De félelme alaptalannak bizonyult, apja nem büntette meg, hanem különös csillogással a szemében megkérdezte: – Ismered-e a huik Buddháját? – Engke zavarba jött. Tudta, hogy a kínaiak huinak neveznek mindenkit, aki a nyugati barbárok istenét imádja, de azt is, hogy a huiknak rengeteg szektája van, ki egy istenben hisz, ki háromban, ki Jésut követi, ki Móhszit, ki Muhanmódét. Badma nem is igazán várt választ, folytatta: – A huik szerint Buddha úgy győzte le a szenvedést, hogy maga is szenvedett. – A fiára nézett: – Azt akarom, hogy ha a lámáknak nem kellesz, tanuld meg a huik tudományát.

Engke Kantonba utazott hát, és szenvedett a hőségtől és a rengeteg esőtől, de az iskolát itt is élvezte. Pierre Leblanc atya, a jezsuita tartományfőnök rajtakapta, amint éjjel a könyvtárban a világtérképet próbálja lemásolni, de úgy látszik Engke karmája az volt, hogy a büntetés helyett mindig dicséretet, odafigyelést kapjon. A Gandanban megtanult mandarin és tibeti mellé felszedett valamit a franciából és az angolból, de leginkább a földrajz és a technika érdekelte. Leblanc atya tehát Marignac testvérre bízta, aki a missziós iskola műhelyét vezette, fiatalkorában hajógépész volt, de valamilyen titokzatos oknál fogva menekülnie kellett, a jezsuiták pedig kapva kaptak utána. Charles Marignac utált tanítani, és utálta a kis ferdeszeműeket, és Engkét is megverte, amikor az megkérdezte, hogy tud-e gőzhajtású szekeret csinálni. Aztán miután minden nap megkérdezte, és Marignac testvér keze megfájdult a pálcázástól, levitte a műhelybe, és nekiláttak. Engkéből nem lett jó gépész, sem elég ügyes, sem elég kitartó nem volt. De Leblanc atya örömmel látta, hogy az addig csak mogorván baktató Marignac testvér újabban fütyörészik, mert Engke nem fogyott ki az ötletekből. Csináljanak gőzfűrészt. Vagy fúrót. Ássanak kutat. Építsenek istállót. Gőzkalapácsot. Öt évet töltött Engke Kantonban, a Kuang Hszü Császár uralmának második évében, 1876-ban tért haza, Baján bejle zászlójába.

Kislexikon

Folytatása következik december 12-én

Szólj hozzá!

Címkék: mongol kolbenheyer ír

A bejegyzés trackback címe:

https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr447870066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.