Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11.

A határról újra Mukdenbe lovagoltak. Engke és a mongolok azonnal tovább indultak haza, de Ajannak törődnie kellett a katonáival is. A búcsú kellemetlenre sikerült. Engke megpróbált ugyanolyan nyugodtan viselkedni, mint első találkozásukkor a fekete sztúpánál, a bizalom megingathatatlan szobrának látszani. De Ajan inkább csak az igyekezetet látta, és nem tudta, hogy igazat adjon-e a tajcsinak esetleges kishitűségéért, szégyellje magát, hogy még mindig nem érdemelte ki a bizalmat, vagy sértődjön meg a bizalmatlanság láttán. Nick Lucas többször nagyot fújt, mintha a kavargó érzelmek savanyú szagát akarná az orrából elűzni, morgott valami viszlátot és sarkon fordult. – Három hét. – mondta Ajan, mást is akart, de aztán csak a kezével intett. Visszament a helyőrségi palotába, jelentést diktált Co tábornoknak, elolvasta a felgyűlt levelezést, utasításokat küldött futárokkal a kisebb helyőrségeknek, a rosszallásról tudomást sem véve merev arccal három teljes nyilat rendelt a határhoz járőrözésre. Csak akkor mosolyodott el, amikor az ablakon kinézve látta, hogy Lucas hadnagy lőgyakorlatot tart a mongol újoncoknak, de azt is, hogy a sarokban nyeregre szerelhető, vízhatlan bőrzsákokat raknak meg puskákkal, munícióval. Ajan a következő napokban végigjárta a mongol nyilak szállását, és egyesével választott ki húsz újoncot. Olyanokat, akiknek még nincs családja, akik jól lőnek és lovagolnak. De leginkább olyanokat, akikre ha Engke szemével nézett, bízni akart bennük.

Fulín gusa edzsen, a Tiszta Piros Zászló parancsnoka igazi mandzsu volt, az Ajszin Dzsioro klánból, a mennyei császár távoli unokatestvére. Amikor épp nem fájt a feje, akkor is utálta a mandzsusított mongolokat és hanokat, ezeket a felkapaszkodott senkiket, akik büszke mandzsu nevet hordanak, de egy szót sem tudnak az ősök nyelvén. De most a feje is fájt, nem segített a kínai doktor akupunktúrája. A pokolba kívánta az új dzsalan edzsent, aki, amióta idehelyezte az az átkozott vén kínai, csak fontoskodik és utasítgat, gyakorlatoztat meg parancsolgat. A pokolba, de legalábbis jó messze. – Gusa edzsen, további járőröket rendeltem az Usszuri-folyóhoz, és a Medve ág megkezdte a lőgyakorlatokat az új fegyverekkel. – A gusa edzsen arca elsötétült. Ezért jött ez ide, hogy dicsekedjen? De mit keres mögötte Fijangu, a Zászló legfiatalabb niru edzsenje, aki maga is Ajszin Dzsioro, konkrétan Fulín unokaöccse, tehát mégsem olyan meglepő, hogy ilyen fiatalon már niru edzsen. – Engedélyt kérek, hogy az északi határt megvizsgáljam, és hosszabb időre a legszűkebb kísérettel eltávozzak Mukdenből! – Fulín szeme összeszűkült. Bárcsak tényleg hosszabb időre elmenne. De teljesíteni a kérését? – Természetesen gondoskodnék a csapataimról, távollétemben az első mandzsu nyíl niru edzsenje, Fijangu helyettesítene. – Ravasz vagy, átkozott mongol, de legyen kedved szerint, aztán ne csodálkozz, ha mire visszaérsz, Fijangu megelőz a ranglétrán, gondolta Fulín, és kegyesen intett a kezével, rendben, lelépni.

Három nap múlva hajnalban, az Áldott Jólét kapujánál, mondta Ajan Nick Lucasnak, aki tisztelgett és tette a dolgát. A kiválasztott mongol bakik lekefélték a lovakat, kipróbálták a hámszíjakat, elosztották a csomagokat. A megbeszélt időben minden készen állt, a málhás lovakon a vízhatlan bőrzsákok, a húsz lovas prémes kabátban és fövegben, vadonatúj puskával a hátán. Hol lehet Lucas? De a félvér nem volt sehol. Ajan úgy tett, mintha megvizsgálná az egyik málhát, de aztán döntött: nem vár, nem kockáztat, elindul, amíg lehet. Az őrség gond nélkül kiengedte őket a kapun, és Ajan rosszkedvűen megsarkantyúzta a lovát. Most éppen cserbenhagyja egy barátját, vagy menekül egy áruló elől? A keletre leágazó karavánúton, éppen velük szemben, egy mongol ruhás lovas vágtatott. Ahogy közeledett, a kantárral ügetésre lassította a hátasát, nagy ívben Ajan mellé fordult, aki csak akkor ismerte fel a szokatlan öltözetben. – Körülnéztem, minden teljesen nyugodt. – mondta Nick, majd a válla felett hátranézett. – Bennük megbízol? – bökött a fejével a mongol bakik felé. Ajan alig láthatóan bólintott. Nick vállat vont: – Ahogy gondolod. De azt tudod, hogy hívnak ezentúl az egész Csing Birodalomban? Ajan, az áruló! – és elmosolyodott, ahogy elfordult. Ajan keze ökölbe szorult, de aztán majdnem elnevette magát, mert nem tudta eldönteni, hogy a félvér most azt várja, hogy megüsse, ahogy az a barbárok közt szokás, vagy épp ellenkezőleg, megdöbbenne, ha egy mandzsu nemes elragadtatná magát. Ám amikor Nick újra felé fordult, az arcán nyoma sem volt gúnynak, sőt mintha tisztelettel nézett volna rá. – De tudod mit? Köpj rá, testvér! – azzal megsarkantyúzta a lovát és elugratott. Testvér, mosolygott Ajan, és Nick után eredt.

Kislexikon

Folytatása következik január 23-án