Én bizony szeretném, ha az MDF hiteles politikai programmal rendelkezne. Akkor jó lenne, ha esélye volna bejutni a parlamentbe. Vagy ha az SZDSZ nem lett volna ilyen korrupt és megalkuvó az elmúlt másfél évtizedben. Vagy ha az MSZP valódi reformer párttá vált volna a Medgyessy-kormány bukása után. És szeretném, ha a Fidesz egyértelmű, célzott jobbközép párt volna. S persze azt is, ha a Jobbik eltakarodna a politikai porondról.

De kérem, ilyen kívánságokkal nem lehet sokat elérni. Abból kell választani, ami van. Márpedig az MSZP és a Fidesz, a két parlamentbe jutásra esélyes, demokratikus célú párt, nem különbözik egymástól gusztustalanság dolgában. Mindkettőnek voltak rasszista szempontból kétes kirohanásai (Molnár Oszkár, Pásztor Albert-ügy, Út a munkához, Bayer Zsolttal pacsizás), mindkettő megbízhatatlan volt (ó, erre annyi a példa), mindkettő egészségtelen mértékben korrupt (például a Gripen-ügyben a két párt talán hasonló mértékben). Retorikailag egyikben sem lehet bízni: a Fidesz az elmúlt években úgy váltogatta a liberális konzervativizmust a populista Kádár-nosztalgiával, mint Gyurcsány a reformer-antifasiszta-beszédeit a különadó bevezetésével.

Ez a poszt egy ötrészes sorozat első darabja. Folytatása szerdán (01.06.) következik.

Minden épeszű ember liberális. Ki vonná kétségbe, hogy világunk szabad és felelős egyénekből áll. Egyetértünk abban is, hogy mindenki szabadon gondolhat, hihet, érezhet, és gondolatait, hitét, érzelmeit szabadon ki is fejezheti. Mindenki szabadon cselekedhet, hiszen cselekedeteiért a felelősséget is neki kell vállalnia. Végül minden szabad egyén egyesülhet más szabad egyénekkel közös céljaik érdekében. Egyetértünk abban is, hogy a szabadság három körének korlátja csak mások szabadsága lehet: senkit nem korlátozhatok szabadságában csak azért, hogy a magam szabadságát kiéljem, de ugyanakkor mások sem korlátozhatnak szabadságomban, ha cselekedeteimmel én nem korlátozok másokat. Ezekből az alapelvekből következően a politikai hatalomnak ellenőrzöttnek kell lennie: biztosítania kell a szabadságjogokat és a hatalmi ágaknak ellensúlyokként kell működniük. A gazdaságban pedig a vállalkozás szabadsága és felelőssége érvényesüljön, azaz döntsön a piac. Akkor miért nem vagyok mégsem liberális?

Irán ismét beveti a demokráciával szembeni leghatékonyabb fegyvert: az időhúzást. Értelmetlen ultimátumot intézett az Egyesült Államokhoz, amit az utóbbi visszautasított. Irán vásárolni vagy csereberélni akarja az urániumot, nem pedig a saját urániumát visszakapni feldolgozott formában. Hogy a kettő között milyen gyakorlati különbség volna? Pusztán annyi, hogy ebben az esetben a Nyugat hajlandó volna nukleáris fűtőelemet eladni Iránnak. Amire nem hajlandó.

A diplomácia csődje azonban, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) közvetítésével a Nyugat felajánlotta az iráni, dúsított urániummennyiség feldolgozását és visszaszolgáltatását a közel-keleti országnak. A NAÜ szépen lassan vizsgálódik, nyugtalankodik, megpróbál békés megoldást keresni. De amint Irán közlésein látszik, ezzel semmilyen eredményt nem ér el. Mindig úgy tűnik, mintha egy lépéssel közelebb kerülnénk a célhoz, aztán Irán folyamatosan a nemzetközi közvélemény tűrőképességének határán táncolva valahogyan megoldja, hogy ne kelljen abbahagynia a kísérleteit. A világsajtó mindenesetre már jogos igényként kezeli Irán uránköveteléseinek egy részét. Pedig az atomenergia demokráciák kezében is éppen elég veszélyes. Hát ne adjunk belőle iszlámista kormányzatoknak. Ha Isten le akar sújtani, azt ne valamiféle vallási vezetők pirosgomb-megnyomásán keresztül tegye. Van neki mennyköve, ha bombázni akar.

Na, most megkaptuk a jogainkat. Az új KRESZ-módosítás egész furcsa lett. Két új kerékpáros-jogot emelek ki. Az egyik: az egyirányú utcákba való behajtási lehetőség. Mostantól akármelyik egyirányú utcába behajthat kerékpáros ellenkező irányból, feltéve, hogy van ott bicikliút, ellenirányú buszsáv vagy kis kiegészítő tábla. Vajon mi ennek a gyakorlati haszna? Egyrészt a kerékpárosok úgyis mindig behajtottak ellenkező irányból az egyirányú utcákba, másrészt ezután már nem fognak olyan buzgón lehúzódni a gyanútlanul ötvennel közeledő gépkocsi elől. Marhaság azt hinni, hogy egy kis utcában elfér egymás mellett a bicikli és az autó. Ami azt jelenti, hogy az igazán kis utcákban nem fogják kirakni a kiegészítő táblát. A nagy utcákba meg úgyis kell bicikliút, minek hát a KRESZ-kiegészítés?

A másik szabály még hajmeresztőbb. Minden autósok egyik legszörnyűbb rémképe a kocsik között cikázó kerékpáros. Mostantól bicajjal, motorral be lehet furakodni az álló autók közé, és előre lehet sorolni. Ezzel két probléma van. Egyrészt: hiába mondja az új KRESZ, hogy nem szabad zavarni a leforduló autókat, a biciklistáknak ugyanis nincs feltétlenül KRESZ-vizsgájuk, és általában teljesen bambán úsznak előre a kocsisor mellett, egyenesen a lekanyarodó autó alá. Másrészt: aki biciklizett már a Nagykörúton, az tudja, hogy csakis a zöldhullám után szabad menni. Ha az ember az álló kocsioszlopok között előreoson, a zöld lámpánál harmincöt autó fogja nyomban leelőzni, és a többségük csak másodpercekkel az előzés előtt pillantja meg a kerékpárost. Na és ha nem kell tartani a zöld lámpától, ha dugó van? Akkor miért nem lehet a rossz, szmogos útviszonyokra való tekintettel a járdán közlekedni, maximum 10 km/h-val? Hiszen erre eddig is lehetőséget nyújtott a KRESZ.

Hogy az autósokkal mi fog történni, mikor kilencvennel hajtanak át a vasúti átjárókon, arra nem is érdemes gondolni. Bízzunk benne, hogy a biciklisták nem lesznek olyan hülyék, hogy húsz méter megspórolásáért szembe menjenek az egyirányú forgalommal, vagy hogy húsz üresben pöfékelő kocsi megelőzéséért a vezetőket idegesítsék a szlalomozásukkal. Én, mint tősgyökeres pesti kerékpáros, minden esetre továbbra is megmaradok a hagyományos szabályoknál. Bár ez a negyvenes sebességkorlátozás...

Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

Dr. Sz. Zoltán tanszékvezető egyetemi docens, az irodalomtudományok kandidátusa szenvedélyesen grillezett. Ő maga szokta boldog-boldogtalannak mesélni, hogy odahaza, Pécsett, a Mecsek oldalában álló családi házának kertjében, szép idő esetén gyakran hódolt a kulináris élvezeteknek. Nem csak amolyan egyszerű, összecsukható-szétszerelhető, eső esetén a házba visszavihető grillezővel rendelkezett: hanem kertjében kemenceszerű, kéménnyel ellátott, fehérre meszelt téglaépítmény állt. Leginkább disznóhúst sütött. Eredetileg a marha volt a kedvence, mint minden igazi ínyenc, de a kergemarhakór elterjedésével inkább a disznót választotta. A szárnyasokat sosem tekintette valódi, férfinak való grillételnek, de amióta a madárinfluenza is felütötte a fejét, végleg lemondott a kétlábú teremtmények elfogyasztásáról. Lassan-lassan kezdett eluralkodni rajta a félelem, hogy hamarosan a sertéseket is megtámadja valamilyen rettenetes kórság, és emiatt kénytelen lesz vegetáriánus módra pirított zöldségeken – ad absurdum: répán – tengetni életét.

Újév alkalmából merőben szubjektív témát választok. Megosztom a kedves olvasókkal az egyik kedvenc zeneművem talán valaha volt legszebb előadásának felvételét. A YouTube csodálatos.

A zenemű Wagnertől A nürnbergi mesterdalnokok, ennek az operának a nyitányát vezényli Wilhelm Furtwängler egy gyárban, 1942-ben. A mű felületesen a német nemzet nagyságáról, mélyen azonban a tökéletes zene kereséséről és megtalálásáról szól. A nacionalista oldala a műnek olyan csodálatos, ízléses, és egyáltalán nem bántó, kirekesztő, másokat lekicsinylő, hogy ilyet mostanában nem látni. Én ilyen nacionalizmust kívánok Magyarországnak a 2010-es évre, ilyen befogadó, kreatív és szeretetteljes nemzeti érzést.

Nagyon fontos a felvétel történelmi háttere is. Furtwängler a Berlini Filharmonikusok vezetéséért cserébe kérte, hogy ne kelljen soha náci pártrendezvényen vezényelnie. Egyszer ugyan beugratták Hitler születésnapi koncertjébe, de a karmester hozzáállását mutathatja egy 1939-es felvétel, amelyen kezet nyújt a kancellárnak, aki "Heil Hitler!"-üdvözlésre rántja a karját.

Ezen a felvételen a náci díszletek természetesen fent vannak, láthatók a horogkeresztek mindenütt, hiszen akkoriban enélkül egy koncert vagy egy gyár elképzelhetetlen lett volna. De Furtwängler nem volt náci. Antifasisztaként tudott német nacionalista zenét vezényelni, úgy, hogy senkit ne rekesszen ki ezáltal. A körülmények ellene voltak: a német nemzet a legsúlyosabb veszteségét szenvedte el ekkor, a náci uralomnak hála. Furtwänglert a háború után több évre eltiltották a koncertezéstől, miközben a kétszeres náci-párttag (aki az EU-himnusz szerzője, mivel ő dolgozta át erre a célra az Öröm-ódát), Herbert von Karajan pedig lemezeladásokból világhírű és rendkívül népszerű karmester lett...kivéve az Egyesült Államokat.

Mindenesetre a nemzeti érzések kérdésében Wilhelm Furtwängler és A nürnbergi mesterdalnokok két egyértelműen követendő példa. Hát ezzel kezdjünk neki az évnek.

A 2009-es év egy három perces, saját készítésű videóba sűrítve. Enjoy! :)

Robert Fico tegnap elkezdte támadni a 2010-es magyar kormányt. Joggal feltételezte, hogy Orbán Viktor lesz Magyarország következő miniszterelnöke. De nyilatkozatában azt feltételezte, hogy Orbán nem tud a jövőben olyan kijelentéseket, netán lépéseket tenni, amelyekkel szemben a szlovák miniszterelnöknek ne kellene fellépnie. Mintha Szlovákiát meg kellene védeni a nyelvtörvényt ellenzőktől. Mintha a nyelvtörvény Szlovákia érdekeit szolgálná. Ficónak már egy jó ideje mindegy, milyen stílusban folyik a szlovák-magyar diplomácia.

Erről a témáról tavaly jóval kevesebbet írtunk, mint kellett volna, és ez jövőre is így lesz egy darabig, ha semmi nem változik. A magyar diplomácia töketlenségeit ugyanis a kormányváltásig mindenképpen el kell viselnünk. Ahogyan a jelenlegi kormány miatt el kellett viselnünk, hogy az elnökünket kitiltsák az országból. Az utóbbi két évben Robert Fico következmény nélkül alázta meg Magyarországot több ízben: amikor a DAC-meccsen történtek után kijelentette, hogy Magyarország nincs egy szinten Szlovákiával, vagy amikor most decemberben kimaradt a kormányközi tárgyalásokról. A legújabb kirohanása a még nem is megalakult következő magyar kormánnyal szembeni bírálata megkoronázza ezt a művet. Én annak idején természetesen a kettős állampolgárság ellen szavaztam. De ha a nyelvtörvény érvényben marad, az némileg árnyalhatja a nemzetközi jogi helyzetet. Ugyanis nyelvhasználat tekintetében korlátozni egy nagyszámú kisebbség tagjait - ez nem európai szintű jogállamiságra vall. El kellene gondolkozni azon, hogy ne nyújtsunk-e politikai menedékjogot a továbbiakban a szlovákiai magyaroknak. Nem mintha ezzel akárki is élni akarna, de ha nem is ezt, valami hangos, erélyes dolgot mindenképp kellene tenni, mert ezt a nyelvtörvényt el kell törölni. Nem bízom különösebben Orbánban, bár a külpolitikájával általában nem volt gondom, sőt Grúzia ügyében például Fidelitas-tüntetésen is részt vettem. Az azonban biztos, hogy a mostani vezetés eredménytelenségében komoly szerepe van a kormány harmatgyenge legitimációjának. A kormány legitimációja ugyanis bár vitathatatlan, tény, hogy igen gyenge: a közvélemény megnyilvánulásai és az azóta tartott népszavazás, EP-választás alapján látható, mennyire kevéssé képes hitelesen képviselni Magyarország lakosságát.

Persze a frissen legitimált pártok sem mindig a legjobbak. Itt van például a Jobbik, amely Magyarország diplomáciai hangszínével játszott: kicsit nácisított minket azzal, hogy az EP-be a betiltott "Gárda" egyenruhájában vonultak be képviselői. De persze - kit érdekel, ha a Jobbik-képviselők tangájára akár rovásírással van hímezve, hogy "cigánybűnözés", hiszen nem ők vannak hatalmon, és nem övék a külügyminiszter.

Annyi bizonyos, hogy a magyar diplomácia legnagyobb eredménye Gyurcsány és Putyin informális, családi vacsorája volt az utóbbi időben. Én a Fidesztől a fenti diplomáciai hibák miatt két dolgot várok el: tüntesse el a szlovák államnyelvtörvényt, és gyengítse a Jobbikot, amennyire lehet.

Szolgálati közlemény. A jövő évtől a Reggel-sorozat szakít egyhónapos hagyományának néhány elemével. Egyrészt ezentúl reggel 7-kor jelenünk meg, másrészt rájöttünk, hogy a rovat zsidó, tehát vétek volna szombaton is dolgoztatni. Én meg majd írok szombaton más rovatokba. Valójában persze a mi kis neológ zsidó rovatunk így próbálja asszimilálni a "kolbenheyer ír" és "kolbenheyer olvas"-rovatokat, de erről nekik ne szóljunk.

Az éjjelnappaliban pár napja csak Hajdúsági szeletelt trappista sajtot találtam. Ez persze minimum háromszor annyiba kerül, mint az, amit az ember otthon maga szeletel, dehát a védőgázas csomagolás nem lehet olcsó. Hát megvettem. Hazaértem, és nekiláttam volna a lakomának, ám amikor kibontottam a csomagolást, egy reklámpapírt találtam benne. Rá volt írva, hogy a sajt magyar termék. Valamint az a Széchenyi-idézet, mely szerint

 Akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének - nem derék ember.

Erre aztán felment bennem a pumpa. Amikor (fél éve) a magyar sajt másfélszer annyiba került, mint a cseh vagy lengyel, akkor is igyekeztem a magyart venni. De ha nem, akkor mi van? Akkor nem vagyok derék ember? Merthogy nyilvánvaló, hogy a cetli szerkesztője így gondolta. Magyar termék vásárlása valóban a nemzetet párfogolja. Na de miért lenne köteles mindenki ugyanúgy, ugyanazokon a frontokon küzdeni nemzetünkért? És hogy jön ahhoz egy dúsgazdag sajtgyáros, hogy nekem megmondja, hogy nem vagyok derék ember, ha mostantól nem az ő sajtját veszem? A magyar sajtot továbbra is előnyben részesítem. De a Kőröstej Kft. termékeire csak a külföldi megfelelők után nézek rá.

Szolgálati közlemény: éjjel a blog.hu rakoncátlankodott, nem sikerült feltölteni a posztot. Íme, most itt van, elődatálva, mint egy közbeszerzési szerződés.

Tegnapelőtt reggel felvetettem, hogy nem tudjuk, miért és milyen információknak adjunk hitelt a Delta-járat elleni meghiúsult terrortámadás kapcsán. Mára kitisztult a kép. Az arab-félszigeti Al-Kaida vállalta a merénylettervet, majd meg is ideologizálta: Jemenben az amcsik támadták a szegény terroristákat, ezért ők megpróbáltak visszalőni az új csodafegyverrel - csakhogy az nem működött. De majd legközelebb!

Ezt az ideológiát érdemes megfigyelni, mert a szempontjából nézve alapvetően kétféle hozzáállás létezik a közel-keleti terrorizmushoz. Az egyik szerint leghelyesebb, ha abbahagyjuk a terroristák szekálását, akkor ők is abbahagyják. A másik egyéb indítékokat is fölfedezni vél a terrorcselekmények mögött. Evidensek tűnik, hogy a terrorcselekmények elkövetői bizonyos általuk az emberélet fölé helyezett célért küzdenek. És a bosszú is lehet ilyen, de legföljebb másodsorban. Elsősorban a Közel-Keleten az iszlám fundamentalizmus védelmét és kiterjesztését, valamint az amerikai-típusú demokráciák globalizációjának megállítását célozzák ezek a szervezetek.

Ennek ellenére a felületes szemlélők úgy látják, párbeszéd-formát öltenek a terrorellenes akciók és a terrorcselekmények. Szó szerint ezt állítja Spielberg filmjében, a Münchenben a pozitív főhős. És ezzel párhuzamos érvelés az is, hogy a népek önrendelkezési jogát meg kell hagyni, csináljanak magukban bármit, amit akarnak, mi ne szóljunk bele. (Ennek az érvelésnek eredménye számos olyan ország, ahol a nép önrendelkezési vágyainak kifejeződése is lehetetlen, mivel nincsenek szabad választások; másrészt az ilyen békénhagyott afrikai államokban szokott a segély nagy része korrupt kezekben maradni.)

Az elkövetők és tervezők nem bosszúnak szánták a merényletet, hanem azt akarták, hogy azok, akik elhiszik ezt a maszlagot, némileg jogosnak tartsák a merényletkísérletet. Szemet szemért, fogat fogért, bombát bombáért. De ugye mi nem hisszük el nekik, amit mondanak?

Benjamin Netanjahu, Izrael szélsőjobb által támogatott miniszterelnöke, kedden Egyiptomban Hoszni Mubarak miniszterelnökkel tárgyal. Izrael és a Hamasz csak egyiptomi közvetítéssel képes érintkezni egymással. A tárgyalások egyik fő célja: megszervezni Gilad Salit kicserélését ezer palesztin fogolyra. Eddig nem írtam a palesztin-izraeli viszonyok abszurditását szimbolizáló fiatal izraeliről. Már három és fél éve van fogságban ez a nálam fiatalabb srác. Annyi idős korában került a Hamasz fogságába, mint én egyetemre. Különféle szervezetek vádolták már háborús bűnösséggel és egyebekkel a palesztin terrorszervezetet, amiért a fogoly szabadon bocsátásáért ezer bebörtönzött palesztin szabadon engedését követelik. Persze nem akármelyik ezer, nem ezer tolvaj, hanem jelentős részben bizonyított terrorista múlt miatt elítélt palesztin szabadon bocsátásáról van szó.

Gilad Salit katona, és ezért a helyzete nemcsak túszejtésnek, hanem hadifogságnak is tekinthető. Normálisan a hadifoglyokat a háború befejeztével haza kell engedni, persze lefegyverezve. Akkor ezek szerint a Hamasz, illetve az általa irányított Gázai-övezet és Izrael között háború van? Ebben az esetben Izraelnek minden joga megvan az övezet elzárásához. Az, hogy árammal és vízzel némileg ellátja a világ egyik legsűrűbben lakott területét, pusztán jóindulat.

Ha viszont Gilad Salit nem hadifogoly, hiszen nem egy szabályos hadsereg fogta el, akkor ez egy túszejtési eset. Ebben az esetben megmagyarázhatatlan, hogy Izrael miért hagyta abba a tavalyi gázai háborút. Addig kellett volna folytatni, amíg meg nem találják a fogoly Salitot. A háború félbehagyása miatt már többször kritizáltam Izrael külpolitikáját, de ha most valóban a háború helyett ezer többségében terrorista palesztin szabadon bocsátását választják, az még következetlenebbnek tünteti fel az izraeli külpolitikát. Ezt az engedékenységet ugyanis különösen egy jobboldali párttól nem várná az ember.

Mindent összevetve azonban se nem tisztán hadifogságról, se nem túszejtésről van szó. Van ebben mindkettőből. A Gázai-övezet, amennyire állam, háborúban áll Izraellel, és amennyire terroristafészek, annyira túszul is ejtette Gilad Salitot. És ez lehet igazán szörnyű a fogoly számára: elzárva tartják mindentől, és nem tudhatja, honnan várja a megváltást: egy felszabadító hadsereg vagy az ügyes üzleti tárgyalások eredményeitől.

Mekkora blamázs: alig utaltam Obama elnök hawaii kikapcsolódására, máris megjelent egy hír, hogy egy terrorista fel akarta robbantani magát egy amerikai repülőgépen, és az amerikai elnök máris tanácskozásokba merült. Persze továbbra is a Csendes-óceánról, interurbán, dehát akkor is annyi a téli szünetnek.

Na de vajon ez komoly terrorcselekmény lett volna? Az amerikai vezetés a demokratikus kormány hatalomra lépése óta is folyamatosan hivatkozási alapként tekint az Al-Kaida szervezetre, amelynek tagjai mostanra nagyrészt Pakisztánba menekültek. Ám jópár éve nem történt a new york-i, londoni, madridi merényletekhez hasonló mértékű terrorcselekmény. Vajon ez a mostani kísérlet azt mutatja: az Al-Kaida a lehetőségeihez mérten továbbra is próbálkozik? Az ügyben túl sok a kérdőjel és az önellentmondás. Miért csap fel alkaidásnak egy nigériai férfi, és miért Jemenben? És ha ezt teszi, miért vallja be egy pillanat alatt, hogy az MTI már az első hírblokkban közölhesse állítását? És ha hazudna, miért éri meg neki, hogy az Al-Kaidát használja fedőszervként? És miért akarta magát csak úgy felrobbantani, és miért nem sikerült neki? Persze hozzátéve: ha harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, akkor nyilván valami komolyabb gyújtószerkezettel kellett rendelkeznie. Márpedig az ilyesmit elvileg állatira megszűrik az európai reptereken. (Persze Amsterdamról van szó, nyilván be volt szívva a biztonsági ellenőr.) Nem egyszer előfordult már, hogy európai repülőút előtt a fényképezőgéptáskámat kinyittatták velem, és kémiai érzékelőt dugtak bele, hogy ellenőrizzék, nem robban-e fel. Hogy siklott át a merénylő az ellenőrzőponton? 

Nem állítom, hogy valami hatalmas összeesküvés állna a dolog mögött, de tény, hogy bizarr és ellentmondásos információk állnak rendelkezésünkre.

Utóbbi hónapokban alig írtam, de kihasználván az ünnepi ürességet a blogon, megosztanék néhány dolgot az olvasókkal. 2007 decembere nekem a fotózással, 2008 a zenével, a mostani pedig Eddie Izzarddal fonódott össze. 

Először akkor jöjjön egy kép, amely még 2007-ben készült, amikor a húgommal Reykjavik belvárosában ütöttük el az időt a HDR technikával kísérletezgetve. Reykjavik városháza, a háttérben - a dombtetőn - pedig Hallgrim temploma, melytől alig néhány méterre írom ebben a pillanatban is ezt a bejegyzést. Akit érdekel az aznapi belvárosi túránk többi képe is, az a régi Izland Blogon találja meg őket.

A csomagba raktam zenét is, meghozza a Cold War Kidstol, akiket tavaly ilyenkor fedeztem fel először és azóta is az izlandi télre emlékeztet a zenéjük. A dal cime: We Used to Vacation

 Végezetül pedig jöjjön kedvenc brit sztendaposom, Eddie Izzard, akinek egy hét alatt mar 4-5 órányi anyagát néztem és hallgattam meg oda-vissza ötször. Az alábbi 5 percben a karácsonyról beszel. Vannak ennél sokkal jobb blokkjai, de december 26-án nincs szívem mást posztolni tőle.

Kellemes Ünnepeket!

Aki nem ragaszkodik ahhoz, hogy az én írásomat olvassa, annak javaslom, olvasson valami értelmeset. Ennek céljából gyere az egérrel a linkem közepéig, és...klikkelj rám!

Miről írjon a közéleti blogger, amikor az Index címlapján csak időjárásjelentések és ezzel összefüggő balesetek szerepelnek? Amikor Obama karácsonyra Hawaiira utazik, és szilveszterig vissza se megy Washingtonba? Oké, Irakban kicsit molesztálják a keresztényeket, dehát a Karácsony a Messiáson kívül nem a keresztényüldözés kezdetének emlékünnepe? Eljött az ideje a diósbejgli- és halrecepteknek: a hal Jézust szimbolizálja, a diósbejgli meg az édességet. Ellenben én nem tudok ilyen receptet. Úgyhogy amellett, hogy kommentben várom a jobbnál jobb egyéb édességötleteket (a diósbejgliét itthon meg tudom szerezni), mindenkinek hét bő esztendőt kívánok az elmúlt hét (sőt, most már nem lesz előrehozott választás, úgyhogy mondjuk ki nyíltan: nyolc!) szűk esztendőre, és ezzel zárom a karácsonyi lapályt. Holnap valami elméleti kérdést veszünk szemügyre, ha nem jön közbe valami ütős botrány.

Ilyen könyvet nem szoktam olvasni. A kortárs magyar irodalom nem az erősségem, és az interjúköteteket sem kedvelem. Így aztán elég fura véletlen (véletlen?), hogy elolvastam a Mint aki látja a hangot. Visky Andrással beszélget Sipos Márti (Harmat, Budapest, 2009) című könyvet. Lenyűgözött. Visky András nevét eddig nem ismertem: partiumi születésű kortárs drámaíró és dramaturg. A kötet pedig nem klasszikus interjú, hiszen Sipos Márti nem tárgyszerűen kérdez, de nem is egyenrangúként beszélget, azaz nem fejt ki alternatív vagy párhuzamos álláspontot. Hanem inkább előcsalogat. És elképesztő történetek jönnek, elképesztő erejű mondatok – és elképesztő hit elevenedik meg. Hát erről próbálok meg most írni.

Tegnap remek volt, mozizott a család, az eheti klasszikust, az Avatart néztük meg, három dimenzióban. Bár lelkesedem mindenféle technikai dologért, valahogyan most került először sor arra, hogy eljussak egy 3D-moziba. A kissé koszos, szemüveg mellett nehezen használható és életlen polarizációs szemüvegen keresztül tényleg hihetetlen volt a film. Érdemes megnézni mindenkinek, aki jól szórakozik az emberhez hasonló tökmeztelen zöldanarchokommunista űrlények Disney-filmes romantikus történetén. Tényleg remek volt. Viszont egy érdekességre felhívnám olvasóink figyelmét, ami érdekes lehet a jövőbeni 3D-filmélményeik kapcsán.

Az ember szeme képes absztrakcióra: képes kétdimenziós képből következtetni a térbeli eredetire. Ilyenkor nem is zavarja, hogy a fényképek az éles kontúrú tárgyak mellett homályos területeket is tartalmaznak. Hiszen az a háttér, vagy előtér. Na de ennek vége, amint 3D-megjelenítésre kapcsolunk. Az ember szeme ugyanis térbeli látás esetén arra van berendezkedve, hogy minden éles. Nem egyszerre, de ha valamire ránézünk, a szemünk azonnal arra fókuszál. Ha nem sikerül valami miatt (például a tárgy túl közel van), az igazán rossz érzés.

A filmnél azonban az operatőr már eldöntötte, hogy mikor mi legyen éles. Hiába nézünk az életlen területre, az nem lesz élesebb, a szemünk pedig - mivel térbeli látásnál ehhez szokott - továbbra is kétségbeesetten próbál ráfókuszálni, persze hasztalan. Úgyhogy a térbeli filmet úgy érdemes nézni - és ki ösztönösen, ki direkt, biztosan erre jut végül -, hogy automatikusan megpróbáljuk megtalálni azt a pontot, amire a film készítői az élességet állították. Így a film vezeti a szemet, sokkal direktebben, mint a hagyományos moziban. Az életlen részletek elsikkadnak, valóban hátteret alkotnak, és ez akár a műértelmezést is nehezítheti. Ezzel együtt valóban páratlan élmény a térmozi. Majdnem annyira, mint a sztereó zene.

Minden olvasónknak és magunknak is Boldog Karácsonyt kívánunk az alábbi zenékkel.

Ezúttal nem lesz szó zsidókról, cigányokról, melegekről - és hasonlóképp jobbikosokról, nácikról, fasisztákról sem. Még csak a magyar pártpolitika béna bugyraiba sem merülünk le. Úgy tűnik ugyanis, hogy a határon túli magyar politika sikeresebb ellenzéki szerepben, mint az itthoni bármilyen értelemben. Az Index-cikk rendkívül korrektül fogalmaz: megalakult Románia új kormánya. Mert mondhatnánk-e, hogy "az új román kormány", most, hogy négy magyar tagja van?

Igen, ennek a kormánynak Románia érdekeit kell néznie, Románia lakosságát, a Románia lakossága által fontosnak tartott értékeket kell képviselnie. Románia rendelkezik egy román nemzeti hagyománnyal - nem lényeges, hogy ez milyen régi vagy milyen friss, a határozottsága a lényeges. Ennek a nemzeti hagyománynak azonban része lehet a magyar nemzetiség, a magyar kultúra egy fontos szelete. És a romániai magyarok részben a románokétól eltérő érdekeit ezúttal magyarok is képviselhetik a végrehajtó hatalomban.

Nem kell persze túl nagy reményeket fűzni egyetlen koalícióhoz, vagy négy politikus személyéhez. De mégis szép, hogy ez karácsony előtt egy nappal derült ki. Ennyivel és persze a híres ate-, sőt maoista, de mégis annyira remek Lennon karácsonyi számával kívánok én is boldog karácsonyt.

A minap a Mechwart ligettől mentem a Blaha felé négyeshatos villamossal. Ahogy a villamos a felújítás miatt rumlis Margit híd budai hídfőhöz ért hirtelen kizökkentem "mély" gondolataimból: Miii? Mi volt azon a KRESZ-táblán? Az nem lehet.

Majd le is szálltam a megállóban, és visszabandukoltam a hóesésben. Leesett az állam. Mert debizony. Jól láttam, hogy mi volt a táblákon. Mobillal készítettem gyorsan pár képet. Nem tudom, hogy ott van-e még. 

Van egy kifejezés az áltudományos, sőt a tudományos nyelvben is, amelynek semmi, de semmi értelme nincs. Mit jelent vajon a "mint olyan" kifejezés?

Tudom, némileg megkopott az aktualitása, de Karácsony előtt még én is szeretném tisztázni viszonyomat a Jobbik kettős keresztjeihez. Kérdezz – felelek.

Miért nem baj?
Nézzük távolról, mintha semmiről semmit nem tudnánk. Egy világnézetileg elkötelezett politikai szervezet vallási jelképeket állít közterületen az illető vallás egyik fő ünnepe előtt. Hogy lehetne az ilyesmi baj? És ne tessék azzal jönni, hogy a vallás magánügy, ez pedig itten közterület. A közterület ugyanis attól köz, hogy bárki bármit állíthat rajta, ami nem sért másokat. A kereszt nem sért. Aki nem keresztény, elsétálhat mellette. Máskor mások mást állítanak, nekik is joguk van hozzá.

Hónapokkal azután, hogy véget ért a cigányok elleni gyalázatos támadás sorozat, most mindenkinek lehetősége van, hogy az utolsó, kislétai túlélőnek segítsen. Tímea könnyen lehet, hogy soha sem fog fizikailag sem meggyógyulni a gyáva, náci támadók által okozott sérülésekből. Azonban a szintén nehezen, vagy egyáltalán nem gyógyuló lelki sérülésein most egy picit mindenki segíthet. Hatalmas vágya, hogy ne kelljen abba a házba visszamennie, abba a házba, ahol a támadás miatt elveszítette anyját. Ezért most adománygyűjtést szervezett a Szólás szabadsága a Polgár Alapítvány az Esélyekért nevű civil szervezet. Bármennyivel lehet támogatni a kislétai túlélőt. Karácsony előtt egy jó és igaz ügyért lehet adakozni. Mikor ez a poszt megjelenik, akkor én már elutaltam pénzt a megadott számlaszámra.

Tehát a számlaszám, és egyéb információk:

"A Polgár Alapítvány számlaszáma: 12010501-01072910-00100009 (A közlemény rovatban kérjük, tüntessék fel: TÍMEA). A támogatók listája nyilvános, de ha nem akarja, hogy feltüntessük a nevét (számlatulajdonos), kérjük a Közlemény rovatba írja be azt is, hogy "Anonim" felajánlás."

És egy másik gyűjtésről is szeretnék tudosítani, amelyet Iványi Gábor és Horváth Aladár indított, a támadásokban elhunyt családtagok megsegítésére.

Íme a levél és az adatok:

"Kedves Barátaink!

Érzékelve a roma áldozatok családtagjainak mélységes szegénységét és magára maradottságát, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és a Roma Polgárjogi Alapítvány pénzgyűjtést szervez gyors megsegítésükre. Az  év végéig befolyt összeget egyenlő arányban osztjuk szét az érintett családok között.
A Testvérközösség önálló alszámlát nyitott a pénzadományok fogadására.

OTP Bank 11708001-20562618
-áldozatsegítés-

Kérjük, szíves segítségnyújtásotokat/segítségnyújtásukat.

Üdvözlettel:

Iványi Gábor, Horváth Aladár"

Sokszor vetik a szemünkre, hogy igaztalanul általánosítunk. Hogy nemlétező veszélyt nagyítunk fel. Hogy nácizunk.

Szerintem jóval ritkábban teszünk ilyet, mint ahányszor ezzel vádolnak. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy sohasem szándékosan.

Szeretném azt hinni, hogy mindig meglátjuk a vitapartnerben az embert. Mint például most. Most ne engem olvassatok, hanem kivételesen Molnárgörényt. Érdemes.

Tudjátok-e, milyen a halál?

Mert csönd van. Ez a sok hó maga a Karácsony. Ilyenkor még a Hummerek sem dübörögnek végig megszokott tempóval az úton. Mert csúszik.

És ezért csönd van. De persze ez nem jó. Így sokkal lassabb a közlekedés, amit a mostanra félig lecsupaszított Margit-híd lezárása amúgy is a feje tetejére állított. Fel kell szórni az utcákat homokkal, hogy tapadjanak az abroncsok. Az már csak budapesti megszokás, hogy a homokba egy jó adag sót is vegyítenek, mert ha nem marjuk szét az utat, az építőcégek nem tudják megkenni a városvezetést. Mintha nem tudná mindenki, hogy azért az utakat idén még nem kell felújítani így sem, és jövőre biztosan más polgármesteri gárda lesz a városban.

De most ezzel sem törődöm, mert szép, tiszta idő van, tiszta Karácsony, tiszta csizma (hiszen a sós lötty után mindig kibokszolom). Ma sokáig alszom reggel, hogy holnap megint vérlázító posztokkal várhassam az olvasóinkat. Várhatok, hiszen a kormány a deficit-minimalizálás hevében rég leállította a kifizetéseket, akkor meg minek írnék? Meggyőződésből?

Nem is írok én egy sort se. Csak megnézek egy Brittany Murphy-filmet, miután felkeltem.

Unja már a cigányfajvédő, cionista, buzibarát szabadkőműveseket? Januártól a

Sárdobáló 

is

jobbra tolódik

Ez a hirdetés az SZDSZ Új Generáció, a Brit Nemzeti Párt és a Montanai Republikánus Szövetség támogatásával jött létre. Külön köszönet Szily Lászlónak, úgy emberileg, mint szakmailag.