Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13.

Ceceg és Oktáj megilletődötten állt a jurta előtt a hosszú ujjú selyemruhában. Náluk csak Ajan volt megilletődöttebb. Igyekezett nem kilöttyinteni a tejet a jobbjában tartott kis ezüstedényből, és nem rálépni a baljával fogott selyemszalagokra, ahogy méltóságteljesnek remélt lassú léptekkel közeledett Ceceg szülei felé. A tél még nem ért teljesen véget a mongol sztyeppén, de a nap már sütött, a jégcsapok olvadtak, és az esküvőt az indulás előtt akarták megtartani. Oktáj volt az első, de az általános vélekedés szerint nem az utolsó az Ajannal érkezett mongol bakik közül, aki a Badma-szálláson talált magának feleséget. A sztyeppei szokás szerint a vőlegény apja kéri meg a menyasszony kezét a szüleitől, selyemszalagokkal és egy kupa tejjel fejezve ki jó szándékát. Ők pedig az ajándék elfogadásával és a tej megivásával jelzik, hogy elfogadják az ajánlatot. Oktáj szülei azonban már nem életek, és rokonság híján a dzsalan edzsennek kellett az apa szerepét eljátszania. Ajan éppen abban reménykedett, amikor fiatal, félig vagy egészen árva bakikat választott maga mellé Mukdenben, hogy megtalálják a helyüket Engke népe körében. De arra nem gondolt, hogy neki kell kiházasítania őket. Miközben ő maga, de ezt a gondolatot inkább elhessegette. Hiszen őrültség volt. Két hónapja már, hogy Badma-szállásra érkeztek, és az első csoport holnapután elindul a Hulun Nur-hoz. Nem lehet tovább halogatni, mert közeleg a tavaszi áradás, és Mukdenben is előbb-utóbb kérdések merülnek fel távozása miatt. Ideje lenne felejteni.

Az első kurultáj mindent eldöntött, még ha akkor annak nem is volt még mindenki tudatában. Több család jurtát bontott a következő hetekben, és elköltözött a szállásról, köztük Rincsen is, Rasi apja. Ajan a kurultáj másnapján kereste fel. Azért ment oda, hogy kifejezze részvétét, és felajánlja segítségét a családnak az elvesztett fiú helyébe. De Rincsen nem állt szóba vele. Utasításokat vetett oda feleségének és lányának, és ellovagolt. – A bátyád nagyon bátor ember volt. – próbálkozott Ajan tört mongolsággal, de a lány szeme szikrákat hányt, amikor kínaiul válaszolt: – A felesége voltam. – Ezt a pillanatot akarta elfelejteni Ajan, aztán azt, amikor a Kerülen partján a lovak itatásakor találkoztak, és persze azt, amikor Rincsen családja végleg távozott. Hulan mintha visszanézett volna az Engke mellett álló Ajanra. Mintha. De ez persze őrültség. A következő hetek lázas készülődéssel teltek, ki kellett válogatni és összecsomagolni, amit magukkal visznek, és fogadni kellett azokat a családokat, akiket az első kurultáj döntése vonzott Engkéhez. Az orosz kurultáj után Nick ellovagolt, és Ajan magára maradt a kétségeivel, hogyan tudja ezeket az embereket megvédeni és időben eljuttatni a határhoz mindössze húsz katonájával. És azzal a még sötétebb kétséggel, hogy a mongol bakikat mibe rángatta bele és megbízhat-e egyáltalán bennük. Oktáj félszeg kérése, hogy helyettesítené-e az apját az esküvőn, vad reményeket ébresztettek benne. A remény azonban veszélyes madár, ha egyszer röpdösni kezd, mindenkit megkarmol.

A harmadik kurultáj összehívása meglepetésként érte Ajant. Hát még Engke kifejezett kérése, hogy a húsz bakival együtt, utoljára lépjen a jurtába. – Az újszülöttet be szoktuk mutatni a szállás lakóinak, és kérjük őket, hogy segítsenek távol tartani tőle az ártó szellemeket. – kezdte ünnepélyesen Engke. – Ezt kérem most tőletek én is, amikor bemutatom mongolként újjászületett testvéremet, a dédapám öccsének dédunokáját, Eje tajcsit. – Ez a ravasz kölyök mindent előre megszervezhetett, gondolta Ajan, ahogy körülnézve mosolygó arcokat látott, majd Engke távolabbi rokonai hozzáléptek és kezüket a homlokára téve védelmező mantrákat súgtak a fülébe. Engke pedig folytatta: – Bemutatom újjászületett testvéremet Oktájt, bemutatom újjászületett testvéremet Batbarájt, bemutatom újjászületett testvéremet Nugájt … – Ajan még akkor is szédült a bizalomtól és a felelősségtől, amikor kilépett a jurtából. Örülj már, önfejű bika, gondolta, hiszen ezt ígérte Engke, és ezt akartad te is, hogy családod legyen, hogy tartozzál valahova. Család. Lódobogást hallott, és megfordult. Fiatal legényke volt az első lovas, sima arcú, vékonyka, bár a prémes köpeny és a süveg nem sokat engedett látni belőle. A hangja rekedtesen suttogó, ahogy hátraszólt a társának. Az előreugratott és már le is siklott a lováról. – Visszaszöktem. Veletek megyek. – mondta Hulan, és Ajan szemébe nézett. – Az unokatestvérem. Árva. Őt is hozom. – a tekintete még keményebb lett, pedig Ajant nem érdekelte, hozhatott volna egy egész szállást, csak a szemeit nézte, és benne a vad szabadságvágyat. Hulan, mongolul vadszamár.

Kislexikon

Folytatása következik február 6-án