Az utóbbi időszakban picit pihent a blog. Most sem fogunk részletes elemzésbe belekezdeni, nem osztogatunk Dévényi Istvánnak, Stumpf Andrásnak, a Mandiner (felkészül: Aristo) és a Konzervatórium (jelentkezik: Dobray) kollektívájának sajtópribék díjat, az úgyis a Vincent blog szokása. Teljesen nyilvánvaló, hogy kevés olyan pontot lehetne találni a kormány politikájában, amit támogatni lehetne. Konkrétan semmit, hiszen fokozatosan tüntetni el a kormány a demokráciával együtt a joguralmat. Ezzel egy időben betonozza be magát a hatalom, pannistul.

Semjén Zsolt a Vadász Védegylet ülésén azt mondta, hogy statisztikai tény, hogy vadászfegyverekkel nem követnek el bűncselekményeket az országban, és egyébként is: csak a komcsik miatt nem lehet minden fidesz-gárdistának fegyvere - 1957-től kezdve.

Ezzel szemben tény, hogy vadászfegyverrel követték el a demokratikus Magyarország legbrutálisabb gyilkosság-sorozatát. Ugyanis az utóbbi években hat romát öltek meg vadászfegyverrel az országban.

Ha már a statisztikai adatokat nem ismeri Semjén Zsolt - annak ellenére, hogy előszeretettel hivatkozik arra, hogy szociológus is -, akkor nem maradt hátra, mint megkérdezni: ennyire gonosz vagy ennyire hülye, az első miniszterelnök-helyettese az országnak?

Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

Megjöttem! – kiáltottam be a konyhába az előszobából, és lerúgtam fáradt lábamról a koszos melóscipőt. Húzós volt a munka is, az új körforgalom öntözőrendszerét építettük, és nagyon jóra akartam megcsinálni, referenciaként a városnak, hátha lesz új megrendelés. De leginkább a gyaloglás fárasztott ki, lekéstem a hetes buszt, és nem akartam fél órát dekkolni ott, inkább hazagyalogoltam. Még mindig nem szoktam meg az autó nélküliséget. Amióta nincs jogsim, busszal járok, vagy gyalog, ha csak Maja el nem tud vinni a kocsival. De hát elég neki a három gyereket ide-oda furikázni, nemhogy engem is, főleg, ha napközben kell átmennem az egyik helyről a másikra. Imádjuk a kertes házunkat, de elég messze van a városközponttól. – Szia! Barna telefonált, holnap érkeznek, a héten szívesen beugranának! – jött Maja válasza a konyhából. Elszorult a szívem. Barna. Persze, minden nyáron hazaköltöznek, mindketten tanárok, ott az egész nyári szünet, és ilyenkor sokat szoktunk találkozni, főleg Maja meg a gyerekek örülnek, én legfeljebb este csatlakozom, hiszen a kertépítés nyáron pörög a legjobban. De most nem tudom, hogy örülök-e.

Ma kapcsolják be a kurszki atomerőmű 5-ös reaktorblokkját az elektromos hálózatba. Ez nem jelenti, hogy már el is kezd működni, de azt jelenti, hogy az orosz kormánynak feltett szándéka befejezni a reaktor igencsak előrehaladott építését, melyet 1985-ben kezdtek el. Az esemény, amely miatt később félbemaradt az építkezés, 1986-ban következett be. Ekkor robbant fel a csernobili erőmű 4-es blokkja. A csernobili erőmű, ahogy a vadonatúj, most átadandó reaktorblokk is, RBMK-1000-es típusú. Ahogyan Ukrajna 2000-ig tovább üzemeltette az erőművet, melynek felrobbant reaktorja Európa-szerte ellenőrizhetetlen számú halálesetet okozott, Oroszország most sem fél ettől a reaktortípustól.

Minden Csernobilról szóló tévéműsorban elmondják: a paksi atomerőmű WER-420-as típusú reaktorai sokkal korszerűbbek, ezekben nem történhetne meg a csernobili katasztrófa. A valóság azonban az: a katasztrófa Csernobilban sem következhetett volna be többszörös súlyos emberi mulasztások nélkül. Ahogyan Pakson is majdnem bekövetkezett egy, a csernobilival azonos súlyosságú katasztrófa. 2003. április 10-én a francia Framatome (ma Areva) szakemberei mosás közben összetörték a 2-es blokk fűtőelemeit. Az épületet evakuálták. Amikor másnap reggel vizsgálatok után a szakemberek visszatértek, egy halom megrongálódott, ám tűzforró fűtőelemet találtak a tisztítótartály alján. Hogy nem ért össze a kritikus tömeg, és nem következett be leolvadás, az pusztán a szerencsének köszönhető.

Az esemény INES 3-as besorolást kapott. Az INES-skála - mint a legtöbb leegyszerűsítés - nem igazán alkalmas a lényegi különbségek érzékeltetésére. Az INES 3-as eseményeknél nem emberi beavatkozáson múlik a katasztrófa elkerülése. Ezt még eseménynek hívják ("incident"), míg az INES 4-es rendszerint halálesettel járó, baleset ("accident") besorolású szint. Pakson a halom fűtőelemet úgy kellett kiemelni, hogy ne omoljon össze. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a kiemelés megszervezése majd megtervezése, valamint a szükséges eszközök legyártása összesen három és fél évet vett igénybe. A fűtőelemeket 2006. október elején kezdték eltávolítani. Az atomkorszak kezdete óta három esemény került INES 3-as besorolás alá.

Az, hogy a demokratikus Magyar Köztársaság sem tudott eléggé vigyázni az atomenergiával, azt mutatja, hogy az ember nem képes felelősséget vállalni ilyen veszélyes holmik kezeléséért. A mai napon pedig, ha az előzetes hírek igazak voltak felkészült az üzembe állításra egy csernobili típusú reaktor Oroszország nyugati részén. Bízzunk benne, hogy a szerencsénk jövőre is megvéd minket.

Talán az 1956-os forradalom az a magyar történelmi esemény, amely külföldön a legismertebb. Ezért is lehetett siker Charles Gati Vesztett illúziók című könyve az eredeti megjelenés helyén, az USA-ban is (Osiris, Budapest, 2006; az angol eredeti: Failed Illusions, Woodrow Wilson Center Press-Stanford University Press, Washington-Chicago, 2006). A könyv meg is érdemli a sikert: komoly adatfeltáró munkán alapszik, amit a szerző washingtoni, moszkvai és budapesti levéltárakban végzett; áttekinti a korábbi szakirodalmat és reflektál rá; a könyv szerkezete világos, nyelvezete egyszerre közérthető, olvasmányos és pontos; végül pedig egyéni és új következtetéseket is levon. Mint az alcím (Moszkva, Washington, Budapest és az 1956-os forradalom) is jelzi, a könyv a forradalom előzményeit, menetét és következményeit a korabeli világpolitikába ágyazva szemléli és értelmezi. Ennek ára az, hogy nem tér ki a budapesti utcán történt minden esemény összes részletére, hanem azt kísérli meg rekonstruálni, hogyan reagáltak egymásra a forradalom szereplői: a budapesti párt- és kormányközpont, a szovjet vezetés, az amerikai kormány és a Szabad Európa Rádió, illetve az „utca”, azaz a forradalmárok. A tartalomjegyzék fejezetcímei pedig rögtön elárulják azt is, hogy Gati szerint a forradalomnak nem kellett volna elbuknia, azt a szereplők hibái, egymás és a helyzet félreértése okozta. Először megpróbálom bemutatni Gati gondolatmenetét, röviden érintve minden szereplőt, végül feltenném a kérdéseimet.

Kedves olvasók, ez a cikksorozat belső erkölcsi vívódásomat tükrözi. Ennek megfelelően hivatkoznom kell a helytelen álláspontra, amelyet egy korábbi cikkemben kifejtettem.

A sajtónak egész más szerepet kell játszania most, mint a korábbi időkben. Eddig az a helytelen közfelfogás uralkodott, hogy a sajtótermékeknek a szerkesztőségi filozófiájuknak megfelelő szemszögből fedezzék fel (leplezzék), elemezzék és közöljék a világ tényeit.

Most nemcsak világossá vált, hogy a tények vizsgálatának van egyetlen, helyes nézőpontja, de a magyar lakosság bizalmat is szavazott egy politikai erőnek, amely eme helyes nézőpontot végre hitelesen képviselni tudja. Értelemszerű, hogy bár a nagymennyiségű részletkérdés vizsgálatához a sajtó dolgozóinak munkája is szükséges, bizonyos, eleve helytelen közlésekre Magyarország lakosságának nincs szüksége.

Józanságot kell vinni a médiába. Az elhamarkodott, szenzációhajhász hírek és vélemények csak a lakosság depresszióját növelik, és pánikot keltenek. Azokra a sajtótermékekre, amelyek nem fogadják el a magyar nép pánikmentességhez és boldogsághoz való jogát, nincs szükség.

Nem könnyű megfelelni a megnövekedett elvárásoknak. Éppen ezért a kormány létrehoz egy központi, magas színvonalú hírelemző gárdát, és a jövőben minden sajtótermék bizalommal fordulhat a régi távirati iroda utódjához.

A változás voltaképpen részletkérdésekben rejlik. Eddig sem sikerült független hírügynökségeknek jelentős szerepre szert tenniük Magyarországon, ám a közszolgálati hírügynökség a politikai élet válsága miatt mégsem tudott kellő színvonalú híreket szolgáltatni. Ezért alkalmaztak az újságok külföldi tudósítókat, vásárolták külföldi hírügynökségek híreit. Azonban a nemzeti összefogást erősíteni kell, nem szabad az erőforrásokat egymástól független hírügynökségi kirendeltségek fenntartására pazarolni.

Tévedés ne essék: mostantól is bárki bármit leírhat Magyarországon, amivel nem sérti mások jogait. De a törvényi szabályozásoknak tükrözniük kell a nemzeti együttműködést. Különben a sajtó szabadsága továbra is öncélú szabadosság maradna.

Az új médiaszabályozás, csakúgy, mint a kormány újfajta elvárásai a sajtótermékekkel szemben, semmi másra nem jó, mint hogy a sajtót hazuggá tegye. Én engedek a Kétharmad felől fújó szélnek, s mostantól időről időre bekapcsolom az öncenzúrát, amikor a kormányról írok.

De most még egy utolsó pillanatig nem. Megvádolom jövőbeli önmagamat: hazudni fogok. Minden szavam, állításom hamis érdekeket képvisel majd, a demokráciát és a szabadságot, s így végsősoron hazámat fogom elárulni cikkeimmel. És ha cikkeim szerzőjének nem tetszik a véleményem, hát pereljen be nyugodtan! Én majd azt vallom, hogy valóban hazudtam azokban a cikkekben, s ha én azt vallom, ő is azt vallja.

Még azt is meg tudom mondani, milyen szóhasználatomról ismerszenek meg a jövőbeni hazug cikkeim. Mindig egy hivatkozással fognak kezdődni erre az írásra, mintha hivalkodnának a hazugsággal! Csak olvassák figyelmesen azokat a cikkeket, látni fogják, igaz mondat nem fogja elhagyni a képernyőt! Én előre megmondtam. De most elég ebből. Nem az igazmondás idejét éljük, be kell hát fejeznem. Délután már ígérem, alkalmazkodom a forradalom ígéretéhez.

Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

A templom előterében félhomály és fojtott suttogás, ahogy egyre nagyobb tömeg verődött össze. De legalább hűvös volt, a kinti júniusi hőséghez képest mindenképp. Odabenn szentségimádás folyt a botjára támaszkodó Béla atya vezetésével, idekinn pedig zavartan toporgott a nagyon vegyes társaság, pattanásos kamaszoktól beesett szemű háziasszonyokig mindenféle ember. Ágoston atya rendelte ide őket, hogy a vasárnapi bérmálkozás előtt még egy utolsó eligazítást tartson. Hamarosan meg is jelent, és leterelte nyáját a csigalépcsőn a plébánia épületébe. – Ebből is látszik, hogy milyen nagyszerű plébánia ez – mondta lefegyverző vigyorával az arcán – csak a konyhában lesz helyünk, mert a hittanteremben is foglalkozás van. – A sor eleje még látta, amint Sándor atya, a szerencsétlen plébános egyik kezében a tányérral, másikban a teásbögrével és fogai között egy fél kiflivel kislisszol a konyhából. A többiek már csak a bepréselődés után tudtak körbepillantani, és megcsodálni a nem kicsit giccsbe hajló fafaragású díszítéseket, amiket Sándor atya előző állomáshelyén adományoztak neki a lelkes hívek. Miután Ágoston betolta az utolsó bérmálkozni készülőt is az ajtón, előkapta farzsebéből a bérmacédulákat.

A posztban megírt tüntetés részletei megtalálhatóak ezen a linken a Facebookon

Újra tüntetni megyünk, ezúttal a szabad sajtóért. Szalai Annamária, Orbán Viktor megtestesüléseként soha nem látott hatalmat kapott arra, hogy ellenőrizze, tönkretegye a neki nem tetsző sajtótermékeket. Még nem dőlt el világosan, hogy rendeleteket is alkothat-e kénye, kedve szerint, az viszont már biztos, hogy senki nem fogja tudni ellenőrizni, mit és hogyan csinál.

Kétharmad van, forradalmat kell csinálni! Nem szabad korrigálni, nem szabad ártani a kormánynak! Mint hímes tojást kell óvni a kibontakozó turult, amely majd karmai közt emeli Magyarországot ismét Ázsia mélyébe, magasába! Nem kertelünk: lesznek áldozatok. Lesznek, akik nem tudnak beilleszkedni az új rendszerbe. De a nemzeti érdekeket igazán képviselő párt erős, céltudatos, és megteszi a szükséges lépéseket, még ha azok fájdalmasak lesznek is.

Kicsi bakikra nem kell ügyelni. A kommer Pozsgayt az új alkotmány egyik szülőatyjának megtenni, a másik kommert, Schmitt Pált pedig köztársasági elnöknek, ezek aprócska félrecsúszások. Véletlenül gójmotorost kinevezni egy rádió élére, ugyan már, hiszen Jézus is zsidó volt, ezek meg keresztények, tehát nem lehetnek antiszemiták attól még, hogy nemzsidóság alapján szerveződnek! Az IMF-dolgot nem számoltuk ki jól, dehát az ország csak 10 forintot vesztett az euróárfolyamból, és hát mi 10 forint, tessék, odaadjuk magánvagyonunkból, és máris kisebb a költségvetési lyuk.

Kedves barátaim, ne féljünk, nem lesz itten semmi baj. A forradalom egységes, nincs okunk aggódni amiatt, hogy kommunisták meg szomszédos országok területi integritását megkérdőjelező rasszisták kerültek a sorainkba. A vadhajtásokat idővel le fogjuk nyesegetni, a forradalom tiszta lesz, és hosszú. Direkt hosszú, hogy a nemzeti lendület meg ne törjön idő előtt! S hogy ezt biztosítsuk, a forradalmi főnemzetügyésznek minimum kilenc évig kell maradnia! Úgyhogy ne féljenek, tisztelt hölgyeink és uraink, kedves barátaink, jövőre is csak forradalom lesz, reformtól ne tartsanak!

Nekem tetszik az, hogy nem kell naponta 4 percnél többet hallgatnom a gyilkosságokat, halálos baleseteket. A nemi erőszakokat, a különösen kegyetlen rablótámadásokat, a betöréseket. Az autólopásokat, a bankrablásokat, utcai leszámolásokat.

Helyette inkább beszéljenek arról, hogy mától a hajléktalanokat kitiltják a metróaluljárókból. Remélem, hogy a rendőrök, miután kicibálják cókmókostul őket a szabad ég alá, még beléjük is rúgnak egyet. Remélem ez nem számít "rossz" hírnek, nem depresszív.

Igaza van a Fidesznek, több jobb hír kellene a médiába. Dehát az, hogy a média milyen híreket közöl, szerencsére ma még nem rajtuk múlik. Ma.

Nos, calammal már vagy másfél hónapja azon vitatkozunk, hogy vége-e már a szabadságnak, vagy nincs-e vége. Az ő véleménye: már vége van - az enyém: nem, de rohamosan nő annak a veszélye, hogy belátható időn belül vége lesz. Azt hiszem, az én állításom jobban fedi a valóságot, ám még az én optimizmusom sem képes pozitív jövőképet vázolni a kormány intézkedései nyomán. És ugye, ami másfél hónapja még lehetséges jövő volt, az, miután a kormány nem változtatott a módszerein, egyre biztosabb, és egyre jelenebb lesz.

Az Országgyűlés ezidáig a kormány minden döntését jóváhagyta. A médiatörvény-tervezet folyamatosan bővül, finomodik, és jövő héten az akkor érvényes változatot valószínűleg elfogadja a magyar parlament. Már csak azért is, mert a törvénytervezet módosításait is megszavazza. Jelen esetben egy neonáci ideológiát követő párt, a Jobbik módosító javaslatát.

Épp kissé fellélegezhettünk volna, hogy a törvényhozás alá rendelt Médiatanács mégsem  ítélhet kötelező, azonnali, milliós nagyságrendű bírság befizetésére sajtótermékeket - ugyanis ezt a bíróság ténylegesen felülbírálhatja az egyik új módosítás értelmében. Természetesen a bírság-kiszabást továbbra is a kétharmados kormánypárti többségű törvényhozás végezné, de ezen a ponton legalább nem volna teljesen összemosva a három hatalmi ág.

Viszont a bíróságnak a hatályos törvények alapján kell ítélnie. A hatályos törvények várhatóan a jövő héttől gyökeresen megváltoznak. Amennyiben a törvényt a mai módosítással együtt fogadják el, elő kell vennünk nemzetünk első demokratikus irányú dokumentumát, a tizenkét pontot tartalmazó röplapot Landerer nyomdájából. Íme az első pont, Orbán Viktor miniszterelnök figyelmébe:

1. Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését.

Egyszer már írtam krimikről, akkor a skandinávokat dicsértem. Most viszont temetni jöttem. Donna Leon Velencében játszódó krimisorozatából legalább nyolc kötetet már magyarul is kiadtak, az elsőt két fordításban is, Cián Velencében (Ab Ovo, Budapest, 2000), illetve Méregpohár az Operában (Geopen, Budapest, 2007) címmel (az angol eredeti: Death at La Fenice; Harper Collins, New York, 1992). Az eredeti sorozat idén a 19. kötetnél tart, egy rakás nyelvre lefordították, a német piacon tarolt, még tévésorozat is készült belőle. Ezt még magyarázhatnánk a németek különös rajongásával az Alpokon túli Árkádia iránt (már aki szereti az ilyen egyszerű magyarázatokat), de honnan a világsiker? Mert bizony rossz könyvekről van szó. Nem, ez így megint nem igaz: ügyes iparosmunkáról van szó, ami sokáig olvastatja magát, én is csak négy kötet után vágtam földhöz. Akkor viszont gondoljuk át, mitől is lesz sikeres egy krimisorozat, és mitől hamis mégis az egész. Donna Leon pofátlanul választott helyszínt, ügyesen barkácsolta össze a karaktereket és nagyon végiggondolta a sokszorosítható szerkezetet. Nézzük.

A politikusok az utóbbi időben úgy működnek, mint az államháztartás. Előre felvesznek (vagy megkapnak) minden népszerűséghitelt, amiből duhajkodnak, amíg el nem fogy, aztán felvesznek újabb hiteleket, hogy törleszteni tudják az előző hitel részleteit. Hol vannak már azok az idők, mikor Churchill végigvezette a briteket a második világháborún, aztán írt egy könyvet, aztán kapott érte irodalmi Nobel-díjat? Obama, akire világháború sem várt (hálistennek), és valószínűleg Churchilléhez mérhető politikai tehetséggel sem rendelkezik, pusztán egyetlen választási nyereségért kapott egy béke-Nobelt. Miközben a választási nyereség egyáltalán nem utolsósorban a személye köré szervezett internetes rajongótábornak köszönhető.

Magyarországon Gyurcsány Ferenc volt, aki tudott az Emberek nyelvén (S. P. kedvéért), kormányzás közben blogot, könyvet írt, istenemre mondom, még táncolt is. Orbán a kampányról jelentetett meg könyvet, szép fényképekkel, melyek a Nemzeti Együttműködőt (a továbbiakban: N. E.) magánemberként is bemutatták, merthogy az is, nem csak N. E.

De most, most jön az igazi! Tarlós István Budapest-könyvet írt, de nem annyira Budapesttel kapcsolatos politikájának, mint önéletrajzi gondolatainak szánta ezt a művet. Egészen izgalmas, hogy életét nyilvánosan végiggondolja, épp mielőtt élete leglényegesebb feladatába belekezdene. Logikus, hogy így próbálja nekünk, a Népnek, bemutatni a Nép Emberét (a továbbiakban: N. E.), a latinos műveltségű plebejust, aki majd mostan megmondja, hogy a buzik ne menjenek a Szigetre, ha nem muszáj. Én megelőlegezem a bizalmat. Tarlós megkapja tőlem a népszerűség-hitelt. Dehát alig várom, hogy azt a könyvet olvashassam, melyet leköszönése után fog írni.

Horváth Andor Márton és Huntington Sámuel cikke

A világsajtó kifogta a nagy halat. Romlott hal volt. Feltálalta. Megettük. Julian Assange, a WikiLeaks többszörös nemi erőszak vádja miatt végül elfogott vezetője, másfél hete előszedte a nyáron megszerzett dokumentumok következő adagját. Az amerikai követségek bizalmas levelezését néhány lap szerkesztőségével már korábban megosztotta, így azok vele egyidőben kiadhatták a maguk szerkesztett változatát.

Ennek a taktikai húzásnak óriási jelentősége volt: a New York Times, a Guardian, a Le Monde, az El País és a Spiegel egy csapásra (és néhánymillió olvasóra) az ausztrál aktivista oldalára állt. Minden lap a maga stílusában írta meg, miért nem is olyan veszélyesek ezek a dokumentumok, majd előrukkolt a szenzációs hírekkel, amelyeket eddig a nemzetközi diplomácia elrejtett a világ elől. Pedig a WikiLeaks által kiszivárogtatott diplomáciai akták egyik része érdektelen, másik része pedig veszélyes.

Az utóbbi napokban már csak rövid időszakokban elérhető a WikiLeaks kiszolgálója, és az IP-cím korábban is folyton ugrált. A diplomácia visszavágott, amiből szintén nem lehet arra következtetni, hogy ezek az anyagok tényleg a széles nyilvánosságra tartoztak volna. Viszont az újság-taktika stratégiává vált: a világsajtó vezető szereplői, miután cinkosságot vállaltak a kiszivárogtatásban, most már kénytelenek a gyengülő WikiLeaks oldalán maradni. Azonban a sajtónak is két oldala: a viszonylag jobboldali CNN partnere, a Time magazin nemrég levette "az év embere"-szavazásáról az addig listavezető Assange-t. Franciaországban a Le Figaro eleve nem az év emberének próbálta beállítani az ausztrál információbetyárt, hanem arról kérdezte az olvasókat: szerintük joga van-e a WikiLeaks-nek ehhez a kiszivárogtatáshoz?

Azt mondta a szenátorasszony (Schmitt Pál nevű kedves olvasónknak: Szenátorasszony, a forraszték kedvéért), hogy a magánnyugdíjrendszerből az államiba való visszalépés során nem kell adózni, kivéve

"ha valaki a reálhozamát, tehát nyereségét egy összegben kiveszi a magánnyugdíjpénztárból".

Ez hatalmas könnyebbség, ugyanis a kifliszakértőnek (S.P-nek: Kifliszakértő) már a múlt héten is azt mondták a jogászok, hogy bocsi, de muszáj adót fizetni. Nem világos pontosan, hogy ez miért újdonság, hiszen eddig is erről volt szó. Mármint, hogy nem elég, hogy ellopják a befizetett magánvagyont, de még adót is szednek utána. Valójában az izgalmas kérdés az, hogy mikor kezdik a polgárok kimenekíteni a pénzüket az országból, de legalábbis a bankokból, hiszen nyilvánvalóan nincsen biztonságban senkinek sem a megtakarítása olyan helyen, ahova Orbán Viktor enyves keze elér.

Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

Köszönöm megtisztelő figyelmeteket! – mondta Tímea, és az egész előadását jellemző lendülettel lecsapta a laptop tetejét, miután a projektorról eltűnt az utolsó pp-dia. Taps és bíztató mosoly mindenhonnan, érezte, hogy tényleg jól sikerült. A Gyakorlóiskolák Iskolaszövetségének VI. Módszertani Konferenciáját idén Debrecenben rendezték, és Tímea most már kifejezetten örült, hogy engedett igazgatója rábeszélésének, és elvállalta, hogy bemutatja az általa vezetett iskolai mentálhigiénés foglalkozásokat. A konferencia amúgy is érdekes volt, jó volt hallani, hogy máshol hogyan birkóznak meg a hasonló nevelési problémákkal. Este, a rektori állófogadás után egy belga sörözőben pedig hosszan váltották meg a világot a többi ifjú pedagógussal. Debrecen is érdekes volt, annyira más mint a baranyai táj, ahol született, és a pesti nyócker, ahol dolgozott. A városnézés végén váltott még néhány szót a Nagytemplomot bemutató segédlelkésszel, aki a gyülekezet által működtetett hajléktalan-melegedőt vezette, jól megértették egymást, egyetem alatt Tímea gyakran végzett önkéntes szociális munkát. De minden sikerélmény ellenére most már nagyon vágyott haza.

Alföldi Róbertet én sosem bírtam. Nem tetszett a stílusa, amikor láttam játszani, de még a reggeli műsorvezetése sem. Egyszer láttam a Macbeth-rendezését, az se tetszett. Sokak, hozzáértők szerint jó művész. Én meg nem vagyok színházesztéta, csak szeretem a színházat. Csak nem Alföldiét. De mivel nem vagyok színházesztéta, nem az én feladatom a társadalomban annak eldöntése, hogy melyik színművész, rendező milyen szerepet kapjon a magyar kulturális életben. Csak esetleg csökkentem a nézőszámot eggyel.

A Nemzeti Nagytermének kérdéséről sokat lehet vitatkozni, de ez most már nem számít - ebben sem értettem egyet vele.

Viszont hogy a nevemben, mert magyar vagyok, holmi jöttment Novák Előd az egyik honfitársamat, Alföldi Róbertet homoszexuális irányultsága és zsidó származása miatt (ezt nem is tudtam, honnan tudjuk?) próbálja elérni a menesztését, azt jelenti: Alföldi Róbertnek maradnia kell. A Nemzeti Színház igazgatójának személyében is mutatnia kell, hogy ha Magyarországon valakit azért támadnak, mert egy kisebbséghez tartozik, akkor mi, magyarok, megvédjük. Mennél erősebben támadják, annál inkább megvédjük.

Mert nem engedünk a náciknak.

Csütörtök este 6-tól egyetemista felvonulás, tüntetés lesz Budapesten a Alkotmánybíróság jogköreinek csorbítása ellen. A 'Helyzet van' néven szerveződött csoportosulás szigorúan civil megmozdulást csinál. Nem várnak résztvevőként aktív politikust, szervezetileg semmilyen intézményt, közéleti csoportot, pártot.

Mi a jogállam és demokrácia iránt elkötelezett diákok vagyunk. Úgy
gondoljuk, hogy:

1. Jogállamban szükség van fékekre és ellensúlyokra.
2. Szükség van autonóm intézmények valóban független működésére.
3. Az Alkotmánybíróság a magyar demokratikus hagyományok és
alkotmányosság védőbástyája. Ezért elfogadhatatlan jogköreinek
csorbítása.
4. A visszamenőleges törvényalkotás aláássa a jogbiztonságot.

Mi vagyunk a magyar jogállamban felnőtt első generáció.
Ne mi legyünk az utolsó!

Kezdés:

December 2. csütörtök 18:00

A felvonulás útvonala:

ELTE Lágymányosi Campus- BME - Közgáz - ELTE ÁJK, Egyetem tér

Az Egyetem téren a szervezők beszédekkel ismertetik céljaikat, a hangulatot a felvonuláson végig zenével teremtik meg.

Transzparenseket, és talán fáklyákat is a szervezők hoznak.

Ahogyan ők egyszerű egyetemistaként szervezik ezt a megmozdulást,
úgy titeket sem szervezetileg, hanem magánemberként, a diákság
részeként várnak.

Reakció az Alkotmánybíróság jogköreinek csökkentésére

 

Mi mint diákok és felelős állampolgárok felháborodva és értetlenül fogadjuk azt, hogy az Alkotmánybíróság jogköreinek önkényes módosításával Magyarországon megindult a jogállami keretek lebontása. Bár erre a kétharmados többség lehetőséget biztosít, a törvényhozás kontrolljának kiiktatásával az ország megszűnik jogállamnak lenni. Innentől kezdve lehetőség nyílik akár alapvető jogokat sértő törvények meghozatalára a felülvizsgálat lehetősége nélkül.

Ahogy az Alkotmány kimondja, a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. Mi hiszünk abban, hogy ennek így is kell maradnia. Az ezt biztosító alkotmányos berendezkedés a generációnkkal együtt született és nőtt fel, további fenntartása diákként a mi felelősségünk is. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy kezdeményezéseivel és hozzájárulásával a kialakult politikai struktúra – kormány és ellenzék egyaránt – aláássa a jogállamiság garanciáit, és csak tiltakozni tudunk a hatalomgyakorlás alapvető jogbiztonságot fenyegető eszközei és stílusa ellen.

Az önkény intézményes kizárása érdekében elengedhetetlen a fékek és ellensúlyok rendszerének fenntartása. Az Alkotmánybíróság az egyik legfontosabb garanciája annak, hogy a hatalmi funkciók az Alkotmány alapelveivel összhangban működjenek. Ennek megfelelően korlátozza a mindenkori parlamenti többség akaratát, és biztosítja, hogy demokratikus felhatalmazással hozott törvények ne sérthessenek alapjogokat. Ezt az általános védelmet vonja meg tőlünk az Alkotmánybíróság jogkörét szűkítő alkotmánymódosítás: ez az, ami ellen mint állampolgárok tiltakozunk.

Hiszünk abban, hogy a jogállami alapértékekkel együtt felnövő civil társadalom tagjaként kényszerítő hatást gyakorolhatunk a politika működésére, és hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az Alkotmányt érintő döntések valóban széleskörű társadalmi egyeztetésen alapuljanak.

Nem vagyunk hajlandóak olyan berendezkedéssel megbékélni, mely semmibe veszi azon jogainkat, melyeket jogállami berendezkedésünk biztosít nekünk.

Mi vagyunk a magyar jogállamban felnőtt első generáció.
Ne mi legyünk az utolsó! 

Amikor idén kitört az Eyjafjöll, leállt a transzatlanti légiközlekedés. De amikor 1783-ban kitört a Laki, annyira elhomályosult a napfény, hogy két majd százötven napos tél következett, a Rajnán minden idők legmagasabb vízállása, a gabonaárak egyharmaddal nőttek, majd 1788-ban jött egy aszály és még egy hideg tél … és kitört a francia forradalom. Wolfgang Behringer A klíma kultúrtörténete című könyve (Corvina, Budapest, 2010; a német eredeti: Kulturgeschichte des Klimas, Beck, München, 2007) nem az éghajlati determinizmust hirdeti, de felhívja a figyelmet a klíma változásainak és bizonyos történelmi folyamatoknak az egybeesésére (ez lenne a klíma története), valamint arra, hogy az emberi társadalmak miként reagáltak ezekre a változásokra (ez pedig a kultúrtörténete). A könyv komoly szakirodalom megmozgatásával, de laikus olvasóknak készült. A bevezetőben megtudhatjuk, milyen módszerekkel készülnek a múlt éghajlatáról szóló becslések, és kapunk egy rövid áttekintést a Föld klímájának alakulásáról a kezdetektől. És nagyon helyesen leszögezi Behringer rögtön az elején, hogy a klíma ma politikai kérdés, a vitának nem csak tudományos, de vallásos-erkölcsi vonulata is van: bűnről és büntetésről beszélünk a klímaváltozás kapcsán. A következőkben én is azt szeretném a könyv alapján összefoglalni, hogy mit tudhatunk az elmúlt kétezer év klímaváltozásairól, mit tudhatunk az ezekre adott társadalmi reakciókról (leginkább a ”kis jégkorszakról”), végül pedig mit várhatunk a jövőben.

Maradnék a klasszikus idézeteknél. A Fidesz egyik hőskorszakbeli kongresszusán volt olvasható a címbeli szlogen. Akkor úgy véltem, ki az a hülye, aki nem rájuk szavaz: fiatalok, szellemesek, és ugyanakkor a valósággal foglalkoznak. Nos, ma már nemcsak nem fiatalok, de nem is szellemesek, a valóság meg …
Én viszont maradnék az álmaimnál.
Olyan országban szeretnék élni, ahol a törvény nem engedi meg a szerzett jogok elvételét: ahol nem lehet megfosztani valakit a nyugdíjjárandóságától.
Olyan országban szeretnék élni, ahol a törvény megvédi a tulajdont: ahol az állam nem veheti el a felhalmozott nyugdíj-megtakarításokat.
Olyan országban szeretnék élni, ahol a törvény nem engedi meg a diszkriminációt: ahol nem lehet hátrányosan megkülönböztetni egy választható magánnyugdíj-rendszer tagjait.
Olyan országban szeretnék élni, ahol a törvény nem engedi, hogy a kormány az alkotmányos rend felborításával gyártson költségvetést és sorban szüntesse meg az őt ellenőrző intézményeket.
Olyan országban szeretnék élni, ahol a törvény nem csak a kólát védi.
A kormány azt mondja, hogy megvédi a nyugdíjamat. Nyugodtabb lennék, ha a törvény tenné ezt.
A kormány azt mondja, csak a javamat akarja. Én meg azt látom: csak a javaimat.

Kolbenheyer kommentpolitikája
 

A kétharmados kormányú parlament a költségvetés ellenőrzésének egyik utolsó bástyáját igyekszik kidönteni. A 2009 óta sikeresen és eléggé kormányfüggetlenül működő Költségvetési Tanács (KT) költségvetését évi 835 millióról 10 millióra csökkentik (ez valamivel több mint 98% - a 98 szerencseszám a Fidesznek).

A Fidesz megint az átlépett Rubicon túloldalán ugrál, amikor gyakorlatilag a magántulajdonú sajtót teszi meg a kormány egyetlen költségvetési ellenőrző testületévé. Már írtuk, hogy Orbánnak mennie kell, és ez ma sincs másképp.

Ugyanakkor a KT kurva sokba került. Elég volt a Google-ba beütni a számokat, és rögtön kijött, hogy a 835 milliós költségvetésből a KT vagy 330 alkalmazottat fizethetett a magyar átagbéren (bruttó 216 ezer forint). Fogalmam sincs, hányan vannak a Költségvetési Tanácsban, de 330 túl sok. Ha némi rezsit is számolunk, és csak százan vannak, ami még mindig túl soknak tűnik, akkor is kérdés: miért kell annak a száznak a magyar átlagbér háromszorosát kapnia - bő kétszer annyit, mint amennyit egy egyetemi tanár keres?

A helyes döntés a KT költségvetésének erős megnyirbálása lett volna, de természetesen nem úgy, hogy működését teljesen ellehetetlenítik.

Update: a kommentek buzdítására kiszámoltam a KT havi kiadásait, és felszoroztam 12-vel. Körülbelül 270 millió forint jött ki. A havi személyi kifizetések, telefon-előfizetések, bérlet mind kijön ebből. Azt mondom: legyen 350 millió a költségvetésük, és máris spóroltunk 500 milliót, s a KT is költhet ugyanannyit, mint eddig.

Update 2: Oké, rosszul számoltam. A poszt második két bekezdése meg az előző Update marhaság, marad az eleje, de azt a Véleményvezér már úgyis megírta.

Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

Néha felfeslik az érzékelhető világ színes fátyla, és egy pillanatra láthatóvá válik a valóság. Pedig Kata és Laci csak egy nyugodt hetet akartak kettesben eltölteni a világ zajától távol. A választásuk Fertőrákosra esett, leginkább azért, mert az ajánlatban az szerepelt, hogy a szállásuk a tóba épített stégen álló faházban lesz: napfelkelte a nádas felett, madárszó, hajnali úszás. Tökéletes nászút. Így is lett. Az pedig már csak a ráadás, hogy a falu valóságos kincsesbányának bizonyult. A püspöki palota, a középkori pellengér, a római időkben művelni kezdett kőfejtő mind-mind olyan látványosság, amire csak egy leheletnyit már-már sznob fotóművész-egyiptológus házaspár vágyhat. Ehhez jön még az ország egyik legjobb étterme; ez itt nem a reklám helye, úgyhogy nem írjuk le a tulajdonos mérhetetlenül idétlen becenevét. És persze bicikliztek is nagyokat a tökéletesen lapos tájon, egészen a Hanságig, meg át az osztrák oldalra, Fertőzugba. A kitűnő akusztikájú kőfejtőben ínyenceknek való dobfesztivált hallgattak, a hecc kedvéért pedig éjjel áteveztek Fertőmeggyesre (Mörbisch am See), hogy könnyesre röhöghessék magukat a víziszínpadon előadott Marica grófnőn.

Nemrég arról írtam, hogy a kormány hazugságát nem csak önmagában, erkölcsi értelemben tartom bajnak. Hanem azért is, mert lehetetlenné teszi, hogy őszintén, érvekkel vitassunk meg két, nagyon súlyos kérdést. Az alkotmány legutóbbi módosítása azt mutatja, hogy a kormány továbbra sem kívánja érvekkel alátámasztani tetteit. A könnyebb érthetőség kedvéért akkori kérdéseimet tovább egyszerűsítem.

Felelős gazdaságpolitika-e a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások felélése?
Felélésről azért beszélhetünk, mert a benyújtott költségvetés jövőre 450 milliárd forinttal számol a magánnyugdíj-pénztárakból az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők eddigi megtakarításaiból. Ez nem azonos a járulékok 14 havi eltérítésével.
A kormány egyik érve az, hogy a magánnyugdíj-pénztárak kockázatosak, eddig is több esetben elvesztették ügyfeleik pénzét. Maguk a kormányzati szakértők sem így látják, hiszen a minisztériumi honlapon olvasható tanulmány szerint a pénztárak dinamikusan növelik vagyonukat, a 2008-as válságév veszteségeit rég pótolták.
A másik érv az, hogy a magánnyugdíj-pénztári járulékok hiányoznak a mai nyugdíjakat finanszírozó állami nyugdíjkasszából. Ez sem magyarázza azonban az eddigi megtakarítások felélését, legfeljebb a járulékok eltérítését. De igazságtalanul hiányos is az érvelés: a magánnyugdíj-pénztári tagok ugyanis lemondtak leendő állami nyugdíjuk negyedéről, ha nyugdíjba vonulnak ennyivel kevesebbet kellene a közös államiból kifizetni. Ha visszalépnek, évtizedek múlva nőnek meg az állami nyugdíjkiadások. De miből?
Már megszülettek azok a generációk, akik a mai harmincasok-negyvenesek nyugdíját járulékaikból fizetni fogják. Létszámuk ismert: tényleg ők fognak fizetni mindent?

"Az Alkotmánybíróság döntései kötelezőek. Nincs kibúvó, nincs kiskapu, ez a magyar demokrácia vastörvénye." - Orbán Viktor, 2007. július 29. Karácsony Gergely LMP-s képviselő ezt az idézetet tartotta fel a parlamentben.

Orbán Viktor frakciója a miniszterelnök saját korábbi állítása szerint a magyar demokrácia vastörvényét játszotta ki. Aki pedig ezt teszi, elárulja a magyar demokráciát, kijátssza országunk állampolgárait, nemzetünket, nemzetünk barátait, kijátszik minket, akik szavazatunkkal támogattuk áprilisban, és kijátszik mindenkit, aki demokratikus hatalmával élve az ellenzéket támogatta. Orbán Viktor állítása alapján a következő emberek mától a demokrácia ellenségei:

Nehéz manapság dicsérni a Fidesz-kormány politikáját. Annál fontosabb, hogy megtegyük, ha van miért. Magyarország ugyanis nemhogy nem lett az újfasizmus fellegvára, és kormánya nemhogy nem kapaszkodott össze a radikálisokkal, de ütemesen folyik a szélsőjobb visszaszorítása.
Orbán Viktor nagyon határozottan utasította vissza Vona Gábor cigányozását, és láss csodát, a közbeszédben egyre ritkábban bukkan fel a „cigánybűnözés” perverz kifejezése.
A Gárda porlik, no nem mint a szikla, hanem mint a kiszáradt szivacs, egyre nevetségesebb önjelölt vezérkéi egyre kisebb zsákutcákba vezetik.
A Jobbik alig látszik a parlamentben. Mivel véletlenül sem akar egy platformra kerülni a másik két ellenzéki párttal, ugyanakkor radikalizmusát már nem meri vállalni: lassan belefullad az unalomba.
Mindezt nem azért írom le, mintha mást vártam volna. Hanem azért, mert a Fidesz minden egyébben kiábrándító teljesítményt nyújt. Lássuk azonban tisztán, hogy a rettenetes gazdaságpolitika és a jogállam emiatti kikezdése nem egy barna diktatúra tervszerű felépítésének része. És azt is, hogy ezért is hihetetlenül kontraproduktív a lejárató kampány.
Szidjuk a Fideszt azért, amit tesz, és dicsérjük is, ha olyat tesz.

Kolbenheyer kommentpolitikája