A köztársasági elnök szerint az alkotmányos hatalom Istentől ered, és az országot a Sátántól kell megvédeni. Schmitt Pál igen komoly keresztény elhivatottságról tesz tanúbizonyságot az új alkotmány tervezetéhez fűzött gondolataiban. A kereszténység pedig valóban az európai típusú kultúra egyik legfontosabb alkotóeleme, mely meghatározta az ókor és az újkori demokrácia kialakulása közt eltelt majd' másfél ezer évet. Fontos tehát Schmitt Pált, aki eme kulturális, erkölcsi hagyomány legfőbb letéteményese a Kétharmados Forradalomban, keresztény szempontból, a keresztény erkölcsök alapján megvizsgálni.

Nem új dolog, sokan mondtuk, Kövér László is utalt rá, hogy Schmitt Pál bizony a kommunista ideológia katonája volt. Aki a Kádár-korszakban miniszterhelyettesi rangot ért el, az nem egyszerű sportpolitikus, nem egyszerű Párt-közkatona volt, hanem csaknem tábornoka a rendszernek. Ez a rendszer ideológiailag ateista volt, és ennek gyakorlatban is érvényt szerzett. Az egyházak terrorizálása, később pusztán működésük megnehezítése mellett a különféle rangú lelki vezetők korrumpálása, beszervezése is a kereszténység elnyomását segítette. A kereszténység ugyanis többek között az őszinteségre épül, hogy a hívő mennél közelebb kerüljön ahhoz az állapothoz, amikor "úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten" (1 Kor 13,12).

Nem tehetek róla, szeretem a történelmi regényeket. A legjobban azokat, amelyek ügyesen egyensúlyoznak a két véglet, a történelmet csupán díszletként használó kalandregények, illetve a történelmet szinte átíró alternatív magyarázatok között. Nem elég tehát, ha csupán a környezet lefestésére kell a történelem, de a figurák, motivációjuk és a cselekmény teljesen fiktív; akkor már legyen fantasy, színtiszta fikció. Másrészt pedig csak ritkán sikeres, ha nagy személyiségek és fontos események történetét írja meg és át a szerző. C. J. Sansom eredetileg történész, talán ez is segítette, hogy ebből a szempontból kifogástalan történelmi regényeket ír: a háttérben maga a nagyszabású történelem zajlik, amihez a regény cselekménye szorosan kötődik, de a történetszövés mégis elkerüli, hogy hamisítássá váljon, azaz „akár így is történhetett volna”. Magyarul is hozzáférhető a VIII. Henrik Angliájában játszódó Shardlake-sorozat első három kötete: Kard által (Agave, Budapest, 2008; az angol eredeti: Dissolution, MacMillan, London, 2003), Sötét tűz (Agave, Budapest, 2009; az angol eredeti: Dark Fire, MacMillan, London, 2004) és Az uralkodó (Agave, Budapest, 2010; az angol eredeti: Sovereign, MacMillan, London, 2006). Remélhetőleg lefordítják a két további kötetet is: Revelation (MacMillan, London, 2008) és Heartstone (Mantle, London, 2010). Várat azonban még magára a spanyol polgárháború után játszódó Winter in Madrid fordítása (MacMillan, London, 2006).

Idézni csak klasszikusoktól érdemes. A címben idézett mondatot Orbán Viktor mondta 1990-ben, amikor az Antall-kormány által eltitkolt benzináremelés a taxisblokádhoz vezetett. Mivel fiatalkori önmagunkkal csak Karinthy-novellákban szokás találkozni, ezért kénytelenek vagyunk mi kimondani: ez a mostani kormány bizony hazudott, mi több, folyamatosan hazudik.

Hazudott, amikor az igazságérzetre hivatkozva terjesztette be a 98%-os büntetőadóról szóló törvényt. Ma már tudjuk, hogy a nyitva álló végrehajtási és igazságszolgáltatási lehetőségek helyett azért választotta a jogellenes törvényhozásit, hogy egyrészt tesztelje, meddig mehet el, másrészt leplezze valódi szándékát: sarccal foltozza be a maga ütötte költségvetési rést.

Hazudott, amikor a válságra hivatkozva vetett ki átmeneti ágazati különadókat. Ma már tudjuk, hogy ezeket tartós adófajtáknak tervezi, mégpedig az előbb említett okból.

Hazudott, amikor a nyugdíjrendszer kiszámíthatóságát ígérte. Ma már tudjuk, hogy négy-öt év alatt fel akarja élni a magánnyugdíj-pénztárakban felhalmozott vagyont. Ezzel hosszú távra megsemmisíti a lehetőségét annak, hogy a felosztó-kirovó helyett másfajta, fenntartható nyugdíjrendszer épüljön ki. Nem mellesleg a felhalmozott vagyon nem az államadósság csökkentésére, vagy valamilyen nagy reform átállási költségére megy majd el, hanem csupán a mindennapi folyó kiadásokra.

A keddi amerikai időközi kongresszusi választásokon – mint arra a közvélemény-kutatások alapján számítani lehetett – kegyetlenül elmeszelték a kormányzó demokratákat. A republikánusok megkaparintottak jó néhány értékes szenátusi helyet, s igen jelentős többségbe kerültek a képviselőházban is. Ez önmagában nem számítana rendkívülinek – az amerikai politikában szinte hagyománynak tekinthető, hogy a hatalmon lévő elnök pártját „mid-term” fenékbe billentik a választók. A rúgás mostani mértéke azonban feltehetően még azokat is meglepte, akiket amúgy korábban nem különösebben kerített hatalmába az „Obamánia”, és tisztában vannak azzal is, hogy nem volt még amerikai elnök, akin a washingtoni szarpasszírozó gépezetben eltöltött két év ne hagyott volna jól látható nyomokat. De minek is köszönhető Obama és a demokraták népszerűségvesztése?

Tessenek jól figyelni az interpelláció címére, dátumára és benyújtójára.

Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

Ági Koppenhágából hazafelé a repülőn számvetést készített. Århusban töltött egy félévet, drámapedagógiát tanult, megítélése szerint először úgy, ahogy azt kell, de hát pont ezért ment oda, a provinciális magyar főiskoláról mintegy menekülve. De Dániában nem csak ezért volt jó. Na jó, nem mindig és minden volt jó. Az mondjuk teljesen érthetetlen, hogy egy nemzet, amely olyan mérhetetlenül büszke a tejtermékeire, leginkább a vajára (lásd: Danish Butter Cookies), hogyhogy szinte csak sózott vajat készít. Külön kaland volt a heti édes vajadag beszerzése, még szerencse, hogy olyan hamar sikerült véd- és dacszövetséget kötnie Guidoval, azzal a helyes német sráccal, persze nem csak a vajbeszerzésre született a véd- és dacszövetség, ennél a gondolatnál Ági kacéran elmosolyodott és enyhén elpirult, de ezt senki sem látta a repülőn. Szóval ott tartottunk, hogy miért volt jó Dániában. Az például csak lassan tudatosodott benne, hogy a dánok milyen problémamentesen (unkompliziert, ahogy Guido mondta, ó, Guido) viszonyulnak a saját nemzettudatukhoz, jelképeikhez. Minden viking és sellő (lásd még: Danish Mermaid Butter Cookies). Szégyentelenül. Lehet kicsit giccses, de senki sem érzi cikinek. És persze ideológiamentes. Hát ez jó Dániában.

Ma az Angliában Egyesült-Királyságban hatalmas ünnep van, nemsokára (vagy már most is?) égnek a pápa-bábuk, repülnek a tűzijáték rakéták és zajlik a hatalmas buli. Ma van ugyanis november ötödike, az 1605-ös Lőporos merénylet évfordulója. A Hattyúfalva a következőt írja az eseményről:

Tegnap a "Demokratikus Charta" tüntetett. Gyurcsány Ferenc szervezete a legékesebb példája annak, miként próbálta a megbukott szocialista kormányzat megülni a szélsőségesek által keltett félelmet. Azt már sokszor leírtuk, hogy az MSZP nyolc évének vezető politikusai messzemenően hozzájárultak a Jobbik térnyeréséhez. De az elmúlt másfél hét eseményei arra mutatnak rá, hogy a felelőtlen politikának, amely a Fideszt is aránytalanul megerősítette, az alkotmányos rend alapvető elemei is áldozatul eshetnek. Gyurcsány személyesen is felelős azért, hogy a Fidesz ilyen erős lett. Aki becsapta a Népet, annak nincs erkölcsi alapja úgy tenni, mintha a Nép Egyszerű Tagja lenne, akit a kormányzat becsapott.

Ma viszont el lehet menni tüntetni. Az LMP Facebookon kezdett el toborozni egy hete, és úgy néz ki, sokan leszünk. Mennél több (hozzám hasonlóan) nem-LMP-szimpatizáns jön el a tüntetésre, annál erőteljesebben tudjuk kifejezni, hogy minden demokrata tiltakozik a jogállam felszámolása ellen.

Tüntetés az Alkotmánybíróság és a népszavazás védelméért, a jogállamért

A Fidesz nem tudja elfogadni, ha bárki, akár az Alkotmánybíróság is, felülbírálja a döntését. Ezért inkább úgy módosítja az Alkotmányt, hogy senki ne korlátozhassa őket semmiben – például a nyugdíjpénztári befizetések lenyúlásában. Ki akarnak iktatni minden féket és ellensúlyt: az Alkotmánybíróságot és a népszavazás intézményét is.

Ennek megálljt kell parancsolnunk! Álljunk ki a Alkotmánybíróság és a népszavazás mellett, álljunk ki a jogállam védelmében!

Tüntess velünk a Fidesz alkotmánytiprása ellen, az Alkotmánybíróságért!
I Love AB!

Mutassuk meg, hogy fontos a demokrácia, a jogállam; hogy nem hagyjuk meggyengíteni a jogállam oszlopait, az Alkotmánybíróságot és a népszavazást! Hívjátok meg barátaitokat, szüleiteket, gyerekeiteket, a szomszédot!

Kétévesek lettünk. Voltak személyi változások - visszaadtunk két miniszterelnököt a nemzetgazdaságnak, és király került a helyükre (Nép Szuverenitás - orbánviktor 0 -1). lett egy női szerkesztőnk, és ellentétben a kormányokkal, fél ciklus után is töretlen a népszerűségünk (ld. KSH). A kommentelőkkel szemben egységtelen politikát alakítottunk ki. Elégedettek vagyunk.

Viszont a kétharmadáig megrohadt narancsból egységesen elegünk van. Kijátssza az Alkotmányt, hatalomvágyból lépésről lépésre számolja fel a demokrácia mind fontosabb intézményeit. Első cikkünkben megírtuk:

Blogunk fiatal szerkesztőgárdája semmi többet nem vállal, mint hogy türelmes lesz a világban megtalálható ideológiákkal szemben, és türelmetlen csak azokkal szemben, akik a helyett nyúlnak erőszakhoz, hogy megpróbálnák megérteni a többi álláspontot. Ők dobálják a sarat, mi nézzük őket és tudósítunk róla. Ennek szellemében van köztünk jobboldali, liberális, baloldali, néppárti, katolikus, ateista és kereső, és nem szólunk bele egymás dolgába, hanem megpróbáljuk megérteni egymás értelmezését a világról. Az pedig, amikor kizökkenünk a béketűrésből, annál szórakoztatóbb lesz.

A Fidesz éppen ezt tette az Alkotmánybíróság ítéletével - és mi ezt nem fogjuk eltűrni, akkor sem, ha a kormány túlzott hatalmát helyes intézkedések meghozatalára hozza fel. Mi ezekről is sokféle politikai nézetünknek megfelelő egyet nem értésben írunk, de egy dologban egyetértünk: a Fidesz most játszotta el az esélyét.

Andor cikke, melyben Orbán Viktor védelmére szólít fel minden magát demokratának érző állampolgárt egy dologban mond alapjaiban ellent korábbi írásomnak. Ez pedig az, hogy a demokrácia megléte mennyire árnyalható jellemzője egy kultúrának.

Andor szerint egy dolog vehet rá minket (és ennek rá is kell, hogy vegyen, amennyiben demokraták vagyunk) Orbán Viktor védelmére, mégpedig az, ha „a demokrácia védelme Orbán védelmét is jelenti”. Ez azt jelenti, hogy ha én demokrácia-párti vagyok, akkor Orbán Viktor lépéseit jelen helyzetben szerinte nem láthatom a demokrácia korlátozásának.

Demokrácia korlátozását írtam, és nem demokrácia eltörlését, és valószínűleg ez az igazi törésvonal köztünk, ahogy a felvezetőben is jeleztem. Szerintem ugyanis nincs olyan, hogy „csak kicsit demokrácia”, meg „nagy vonalakban megvalósuló jogok”. Vagy bízhatunk abban, hogy az Alkotmány megvéd minket attól, hogy visszamenőlegesen elvegyék a pénzünket vagy a szabadságunkat, vagy nem bízhatunk. Ha nem bízhatunk, az nem demokrácia. Itt nincs helye differenciálásnak véleményem szerint, Andor írása alapján van.

Önmagáért? Semmitől. Szlalomsör alapos elemzés tárgyává tette calam szerintem túlzott kirohanását a legutóbbi kormányintézkedések ellen. Ennek az elemzésnek igen sok állításával egyetértek. Cikke végén azonban azt írja: "vannak olyan objektív korlátok, ami után semminek nem szabad rávennie minket arra, hogy megvédjünk egy ilyen szándékot mutató szereplőt".

Szerintem egyvalaminek szabad rávennie Orbán védelmére. Annak, ha a demokrácia védelme Orbán védelmét is jelenti. Eredeti cikkemben arra hívtam fel a figyelmet, hogy calam majdnem-pontos fogalmazása olyan módon csúsztat, amely káros a demokráciára nézve.

Szerintem - szlalomsör állításával szemben - a kormány intézkedései nem egy totalitárius diktatúra kialakításának előkészületeit, hanem egy túlkapásokkal teli, de alapvetően demokratikus kormányzási cikluskezdetet mutatják. A kettő között a különbség az, hogy a demokratikus kormányzás végén bízhatunk benne, hogy a "demokrácia-checklist" lényegében rendben lesz.

Szlalomsörnek és calamnak közös tévedése, hogy a Fideszt próbálják a demokrácia bevégzőjeként beállítani. Szerintem ha az események a mostani irányban haladnak tovább, annak nem ezekben a kormányzati ciklusokban lehet végzetes hatása. Annak egy újabb világgazdasági válság vagy egy uniós krízishelyzet esetén lehet olyan következménye, amely miatt leszakadunk Nyugat-Európa demokráciáiról, és magunkra maradva szabad prédáivá válunk a szélsőjobb előretörésének. A demokráciák valahogy így szűnnek meg. Orbán nem fogja magát császárrá koronáztatni, ez biztos.

Kicsit belegondolva világossá válik, hogy Orbánnak ez a fajta védelme nem védi nagyon semmitől. Demokráciában vagyunk, demokratikus eszközökkel küzdünk, ahogy már vagy háromszor leírtuk. Szerintem le kell váltanunk ezt a kormányt.

Meg kell szüntetnünk ezt az ámokfutást. A kétharmados forradalom megbukott, mert a nemzet szabadságát veszélyezteti. És mivel ez az, amiben calammal és szlalomsörrel egyetértek, nem hiszem, hogy Orbán Viktornak túl sokat segítene, amiben mégis megvédtem.

(A témával kolbenheyer itt foglalkozott.)

Amikor Enyedi Zsolt és Körösényi András Pártok és pártrendszerek című könyvét ismertettem, a legnagyobb hiánynak azt tartottam, hogy említésre sem méltatták a magyarországi helyzetet. Ezért volt nagyon izgalmas elolvasni a szintén Osiris-tankönyvnek íródott A magyar politikai rendszer című könyvet; ezúttal Körösényi András mellett Tóth Csaba és Török Gábor voltak a szerzők (Osiris, Budapest, 2007). A könyv nem csak a pártokról szól: a politikai tradíciók és kultúra áttekintése után részletesen bemutatja és elemzi a magyar politikai rendszer valamennyi elemét és szereplőjét, valódi kézikönyvvel állunk tehát szemben. Ezek a részek inkább arra jók, hogy utánanézzünk valaminek, ezért most az ismertetetésüktől is eltekintek. Elemző-értelmező jellegű viszont a pártrendszer leírása, ebből csemegéznék az alábbiakban, a magyar politikai törésvonalakat, a pártrendszer kialakulását és a választói preferenciákat kiemelve. A legnagyobb problémája a kötetnek, hogy a szerzők 2006-ban (az őszi zavargások után) zárták le az adatgyűjtést, így az azóta eltelt idő fejleményei már hiányoznak. Nagyon jó lenne, ha minél hamarabb kijönne egy bővített kiadás, amiben a Jobbik-jelenség, az SZDSZ és az MDF bukása, az MSZP (átmeneti?) zsugorodása és az új, kétharmados Fidesz-kormány is helyet kapna. Ezért nem térek most ki a magyar kormányzás prezidencializálódásának elméletére sem, hiszen ebben a kérdésben éppen a legutóbbi évek lennének a legérdekesebbek.

Vége a szabadságnak? Vagy szó sincs semmiféle átbillenésről? Van-e még demokrácia az országban, és egyáltalán, mitől függ ennek a megítélése? Definíciós kérdés, vagy gyakorlati?

Az elmúlt napokban e blogon is több írás jelent meg a kormánypárt legújabb alkotmány-módosítási szándékával kapcsolatban. Volt köztük hirtelen felindulásból elkövetett, és még jelen helyzetben is a korrekció lehetőségében feltétlenül bízó is. A következőkben egy, szándék szerint e kettő között elhelyezkedő vélemény következik – mely ennek ellenére nem titkoltam calam gondolataihoz áll közelebb.

Az elején a kiindulópontról: hazánkban valószínűleg sem az Alkotmány, sem annak törvényeken keresztüli lecsapódása, sem a mindenkori kormányok és ellenzékek nem tökéletesek. Ezek, és bizonyos lépések elemzésekor számos hibát elkövethetünk, ragaszkodhatunk túlságosan korábbi állításainkhoz, előítéleteinkhez vagy körülhatárolható definíciókhoz, és épp ellenkezőleg, a túlzott relativizálással elveszíthetünk igenis létező, objektív határokat is.

Ahogy a dolgok most állnak, valószínűleg idén szavaztam utoljára a Fideszre. Pedig szép hosszú sor volt: 1990, 1994, 1998, 2002, 2006 és 2010. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy egyedül 2002-ben kapta meg mindkét voksomat a Fidesz, a többi választáson csak egyéni képviselőjelöltjét támogattam. Nem titok, olyan embereket, akiket most is a Fidesz mérsékelt, józan és tisztességes politikusának tartok: Szájer Józsefet és Pokorni Zoltánt. Listán a ’90-es években az akkori SZDSZ-re, az új évezredben pedig belőlük kiábrándulva az új ökopártokra (Védegyelet-Élőlánc, LMP) szavaztam. Azért írom le mindezt, hogy érzékeltessem, ez egy személyes történet is. A személyes kiábrándultság története, a becsapottságé.

Személyesen is végigjártam azt a politikai utat, amit a ’90-es években a Fidesz: úgy tűnt velük együtt jutottam el a liberalizmustól az általam legszívesebben kereszténydemokráciaként definiált eszméig (hogy ez alatt pontosabban mit is értek, legutóbb itt fejtettem ki). Nem kritikátlanul, de alapvetően helyesnek tartottam az 1998 és 2002 közti kormányzásukat, sajnáltam, hogy elvesztették, és főleg ahogy elvesztették a 2002-es választásokat. A 2006-os kampány már ellenszenves volt, de reméltem, hogy ez csak rossz eszköz a jó cél érdekében. Idén tavasszal pedig nem látszott más kormányképes alternatíva a leszerepelt baloldallal szemben (erről pedig itt és itt írtam).

Kolbenheyer kommentben azt jelezte, hogy egyetért calam tegnapi cikkének lényegével. Mai cikkemben pontról pontra vitatkoztam calam cikkével. Íme a lényeg kritikája, gyakorlati szempontból. Calam cikkének a lényege az, hogy a szabadság/totalitárius állam-skálán most átbillentünk a totalitárius állam felére.

Ettől az átbillenéstől távol vagyunk. A Fidesz nem gonosz, hanem felelőtlen és kapzsi. Pontosan tudja, hogy most, az első egy-másfél év alatt kell megszereznie minden lehetséges hatalmat, mert utána megindul a kormánnyal szembeni elégedetlenség. A kétharmad miatt túlkapásokra ragadtatja magát, és ezzel aláássa demokráciánk szilárdságát. De ez nem totalitárius állam, hanem egy meggyengült demokrácia. Itt nem a demokrácia halálhírét kell kelteni, hanem épp ellenkezőleg, éltetni kell a demokráciát, és a demokrácia minden eszközével kell a felelőtlen kormány ellen küzdeni. Calamnak sok részletben igaza van: a Fidesz politikája elfogadhatatlan, és tüntetésre kell készülni. Azonban ha nem demokráciában élnénk, nem tüntetni kellene - hanem nemzetközi segítséget kellene kérni, és fegyveres erővel kellene eltávolítani a diktatórikus kormányt a parlamentből. Most nem vagyunk egy diktatórikus blokk tagjai - így ezt a segítséget meg is kapnánk, nem úgy, mint '56-ban. De most nem ez kell. Most határozottan, demokráciához méltó módon kell megálljt parancsolni a kormánynak. Én a kormánypárt jelöltjei ellen szavaztam az önkormányzati választásokon - ez volt az első ilyen lépésem.

Ez a cikk calam tegnapi cikkével vitatkozik. Miután calamban a legjobb barátomat tisztelhetem, és a két cikk egymással élesen ellentétes állításokat fogalmaz meg, olvasóink láthatják: nagyon észnél kell lenni ezekben az időkben. Természetesen fenntartom, hogy ezúttal én vagyok inkább észnél, mint calam. Ugyanis:

Tegnap a Fidesz nem törölte el a szabadságot Magyarországon. A szabadság nem attól nagyobb, hogy demokratikusabbak az intézmények. A weimari köztársaságban egyáltalán nem volt magas a szabadságfok, pedig ott igencsak demokratikus alkotmány volt érvényben - többek között ez is lett a veszte. Nagy-Britannia nevében sem demokratikus köztársaság, intézményrendszere az elavult királyság maradványaival van tele, s mégis a demokrácia és a szabadság ott sokkal nagyobb fokú, mint bárhol a Kárpát-medencében.

A korrekció lehetősége most is megvan. Ameddig Magyarországon a független pártok nagyjából szabadok, a sajtó és a véleménynyilvánítás nagyjából szabad, a választás nincs ellenőrzés alatt, addig megvan a korrekció lehetősége.

A cikkel ma reggel Horváth Andor Márton kezdett el vitatkozni.

Ma a Fidesz eltörölte a szabadságot Magyarországon. Ugyanis a kormánynak nem tetsző Alkotmánybírósági ítélet után úgy döntött, hogy megváltoztatja az alkotmányt - egyúttal megfúrva a nyugdíjpénztárakról tervezett népszavazást is. Az "átmenet zavaros húsz éve", ha mást nem is, a szabadságot többé-kevésbé biztosította, még ha olyan nyilvánvaló szabadságtiprások is voltak, mint 2006. szeptembere-októbere. Ugyanis a korrekció elméleti lehetősége megmaradt. Most már ez sincs.

Mostantól teljesen nyilvánvaló, hogy a Fidesz önkénye vezeti az országot - semmi nem szab határt értelmetlen dühöngésüknek. Gyurcsányt rengeteget támadták jogosan, amikor a független intézményeket bírálta - most nem bírálat van, hanem kiiktatás. A demokrácia akkor erős, akkor tudnak szabadon élni a polgárok, akkor vállalkoznak, ha nem vehetik el a tervezett végkielégítésüket, nyugdíjpénztári befizetésüket, vagy nem államosítják amúgy viszonylag jól működő, ám komoly károkat okozó cégüket.

Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

Akar maga katona lenni? – kérdezte a katonaorvos Marcit. A hangsúlya volt igazán érdekes, egyáltalán nem ellenségesen, sőt egész barátságosan kérdezte. Marci csak félszegen mosolygott, mit lehet egy ilyen kérdésre válaszolni, most pont a sorozóbizottságnak mondja, hogy menyire utálja az egészet? – Hogy kerül egyáltalán ide? Huszonnyolc évesen! – érdeklődött tovább a doki. Marci úgy döntött, hogy az orvos vele van, és a legegyszerűbb őszintén elmesélni mindent, aztán majd meglátjuk. – ’89-ben érettségiztem, – kezdte – mi voltunk az első évfolyam, akiket nem vittek el automatikusan érettségi után. Sőt, akkor csökkentették egy évre a szolgálatot, és megkérdezték tőlünk, egyetem előtt vagy után akarjuk-e letudni. Mindenki azt írta, hogy utána, csak én, hogy előtte. Nem, egyáltalán nem vágytam a seregbe, csak túl akartam lenni rajta minél előbb. De nem vittek el. A sorozáson először felderítőnek írtak be a nyelvtudásom miatt, de aztán a szemüvegemre nézve rádiósra módosították. Na mindegy, nem vittek, mentem egyetemre, az ugye öt év, addig békén hagytak. Utána megint megkaptam a behívót. Akkor már volt intelligenciateszt, meg pszichológiai kérdőív is, gondolom a balesetek és öngyilkosságok miatt. Persze, mindannyian hallottunk balesetekről. Az egyik osztálytársamat nem vették fel, így őt berántották rögtön tüzérnek. A gyakorlaton szét is lőttek egy játszóteret, szerencsére éjszaka, senki sem volt ott.

Angela Merkel szerint nincs értelme a multikulturális modellnak. Azt hiszi, mint ahogy Nicolas Sarkozy és Silvio Berlusconi is, hogy vissza lehet térni a harmincas évek Európájához, csak éppen nácizmus és fasizmus nélkül. Csakhogy tévednek. Most már csakis multikulturális modell létezik.

Valóban, az európai kultúra, rengeteg szörnyű és kizsákmányoló tette ellenére, kifejlesztette az eddigi legtűrhetőbb rendszert sok ember együttélésére. Ennek sok szempontból az iparosodás volt a motorja - amely tönkreteszi a Földet, de most már a nyugati demokráciákban jelentős lépések segítségével elérhetőnek tűnik, hogy a Föld tönkretétele viszonylag lassan következzen be. Körülbelül úgy, mintha nem lett volna iparosodás. Így a dologból a környezetszennyezés nem, csak a demokrácia marad. És ez tuti európai-amerikai találmány.

A Merkelhez hasonlók azt képzelik: ez azt jelenti, hogy mindenben le kell utánozni Európát, és akkor minden jó lesz. Pedig nem ez a megoldás. Minden népnek, minden etnikai csoportnak a maga útján, a maga kulturális alapjából kiindulva, azt módosítva kell elérnie a jóléti demokráciát, ez lesz a történelem menete.

Amiben Merkelnek megintcsak igaza van: egy demokratikus országban az embernek eleve demokrácia-konform módon kell viselkednie - ebben az esetben az alkalmazkodás csak annyit jelent, hogy az illető csak lassan ébred rá a demokráciában rejlő lehetőségekre.

De leszámítva a demokrácia, a jogegyenlőség és a szabadság szabályait, egy arabnak semmit nem kötelező felvennie az európai kultúrából. Ha a Koránt akarja követni, kövesse, csak ugyanazzal a kritikus, modern szemmel, amellyel a rendes keresztények a Bibliát olvassák. Ugyanis a Korán is: régi könyv. Téved, sokszor.

A Biblia tiltja a homoszexualitást, nem érti a válást, esetenként többnejűség is előfordul benne, de még incesztus is. Az Újszövetség is maga Isten kritikája önmagán.

A Korán a nők és a férfiak egyenjogúságát tagadja (bár a Biblia is gyakran patriarchális), és nem foglalkozik a társadalmi renddel. Törvénykönyveket tartalmaz, amelyek elavultak, és filozófiai elmélkedéseket, amelyek hitbeli kérdések. Aki a Koránhoz akarja tartani magát egy demokráciában, az a hitbeli kérdésekben tartsa magát ahhoz, és a törvények közül tartsa be azokat, amelyek összeegyeztethetők egy modern demokratikus jogállam törvényeivel.

Merkelnek nincs igaza. A multikulturális modell nem purcant ki. Csak az a fajta modell, amelyben senki ügyet sem vet arra, hogy ki honnan jött. Aki megérkezik egy idegen világba, annak segíteni kell beilleszkedni - úgy, hogy nem kényszeríti senki arra, hogy olyat adjon fel a kultúrájából, amit nem muszáj.

A most hatályos alkotmány az 1949. évi XX. törvény teljes átdolgozása után, a jogállami normáknak megfelelő alaptörvény lett. 2010 tavaszán, a választások után lehetőség nyílt arra, hogy teljesen új alkotmányt hozhasson az Parlament. A kerekasztal-beszélgetés során a régi és a tervezett alkotmányról lesz szó, amelynek fontos alapkérdése, hogy szerepeljen-e benne a kereszténységre való utalás, valamint a Szent Korona, mint a legitimáció forrása.

A beszélgetés résztvevői Halmai Gábor (ELTE TáTK), Pokol Béla (ELTE ÁJK) és Tamás Gáspár Miklós (MTA Filozófiai Kutatóintézet) lesznek. A rendezvény moderátora Szigeti Tamás, a TASZ munkatársa lesz.

A rendezvényt a Rükverc és a PHE TáTK Helyi Alapszervezete szervezi. 

A beszélgetés október 19-én, kedden 18 órától lesz az ELTE TáTK Lágymányosi Campusán (1117 Pázmány Péter sétány 1/a).

Barack Obama felhozta a nemi szerepek és identitások legsarkalatosabb pontját. Amióta történelem van, hagyomány, hogy többnyire a férfiak csatáznak. Ez az utóbbi évtizedekben gyökeresen megváltozott. A nyugati modell szerint nők is lehetnek katonák, az iszlámista modell szerint pedig nők is robbanthatnak bombát. A világ maradék része le van maradva.

Most Nyugaton az a kérdés merült fel, bár nem először, hogy melegek is lehetnek-e katonák. Pontosabban az Egyesült Államokban. És kiderül, amit persze már számtalan helyen, tévésorozatban is megörökítettek, hogy igazából eddig is lehettek. Ha nem vállalták nyíltan az irányultságukat. Vagyis: egyes állampolgárokat azért különböztetnek meg a magánéleti preferenciáik - mégcsak nem is az aktivitásuk - miatt, mert kimondják őket. Ez úgy körülbelül három szempontból ellentétes az alapvető emberi jogokkal. Természetesen a katonaság azért is fontos, mert szegényebb fiataloknak ez például az egyetlen esélyt jelenti a minőségi felsőoktatásra. Ha Obama ígéretének megfelelően tényleg eltörlik ezt a kirekesztő szabályt - ez a rendkívül konzervatív, változásoknak ellenálló, de lassan magát mégis folyamatosan megújító USA-demokrácia jellemző lépése lesz.

A kedvenc kortárs német írómról fogok most írni, Thomas Brussig-ról. Egészen nagyszerű ugyanis, ahogy nyolcvanas évek NDK-jának mindennapjairól, a diktatúra abszurditásáról és a rendszerváltás gyötrelmeiről ír. Az apropót az adta, hogy most jutottam hozzá, hogy elolvassam a Leben bis Männer című novella-monológját (Élet a felnőtt-csapatig, Fischer, Frankfurt am Main, 2001), de nem ezt az egyetlen könyvet fogom csak bemutatni, hanem az egész életműhöz szeretnék kedvet csinálni. Tudtommal csak egy regényét fordították le magyarra, de szerencsére a legjobbat: A Napsugár fasor innenső vége címűt (Gondolat, Budapest, 2007; a német eredeti: Am kürzeren Ende der Sonnenalle, Volk und Welt, Berlin, 1999), ami eredetileg forgatókönyvnek íródott, és a belőle készült film is hatalmas sikert aratott. Önéletrajzi ihletésű, gimnazistákról szóló könyv, akárcsak az első, sokkal zsengébb műve, a Wasserfarben (Vízszínű, Aufbau, Berlin-Weimar, 1991). Nagyon vicces a botcsinálta Stasi-ügynökről és a berlini fal leomlásáról írt Helden wie wir (Hősök, mint mi, Volk und Welt, Berlin, 1995). A végére hagytam a Wie es leuchtet című (Hogy fénylik, Fischer, Frankfurt am Main, 2004) nagyregényt: több száz oldalon, féltucatnyi szálon rengeteg szereplő egymást keresztező életét követhetjük nyomon a rendszerváltás éveiben, Berlinben. Nem csak a leghosszabb, de a legkomolyabb könyve is ez, a kompozíció és a dráma sok mindenért kárpótol, de én keveselltem benne a jellegzetes humorát. A következőkben pont erről a humorról, de előtte még a nosztalgiát elkerülő empátiáról és a pszichológiai mélységről szeretnék írni.

 Kerekasztalbeszélgetés az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének szervezésében.

Résztvevők: Balogh Ákos Gergely és Szilvay Gergely (Mandiner.hu), Kertesi Gábor (ELTE TáTK), Kovács Éva (Méltóságot Mindenkinek Mozgalom)

Vitavezető: Setét Jenő

Időpont: 2010. október 15., 14:00

Helyszín: ELTE BTK, Kovács Máté terem, Múzeum krt 6-8.,1088

Update: az esettel kapcsolatban már kb. 8000 aláírásnál tart a Váralja szövetség.

Budapesten nincs sok igazán régi ház. Aki volt már Párizsban, s látta a Quartier latin utcáit, az tudja, hogy nézhetett ki régen Buda. Már már csak mutatóba maradt néhány a régi házak közül, s ezek is sokkal inkább pusztán turisztikai célpontok, mint valódi lakóházak. Párizsban annyi van régiségből, hogy ott a régiségekben emberek élnek. Azért én mégis igazán szeretem Budán a középkori házakat.

De nem csak ezeket. A Belváros, a VI. és VII. kerülettel együtt, Pest legszebb épületeinek ad otthont. Ebben a három kerületben a legtöbb épület történelmi, de legalábbis kultúrtörténeti emlék - az V. kerületben pedig alig található ötven évnél fiatalabb épület. És a belvárosi fiatal épületek mindegyikét, kivétel nélkül, szörnyű hiba volt megépíteni. A betonkockát a Szent István Bazilika előtt, a Hyatt (Sofitel), Forum (Intercontinental), Duna (Marriott), a Kempinski hotelt, az örökké-szmogos parkolóházat a Bécsi utcánál, és...

Igen, a Bécsi utca. Az új sétálóutca Deák tér melletti szakasza, csupa régi épület, még szecessziósak is, plusz az említett parkolóház meg a Kempinski. Ide készül Rogán Antal új csodaterve, az "Új Városközpont". Pláza, hotel, mélygarázs az új terv lényege.

Mi volt a baj az SZDSZ-es várostervezéssel? Kevés zöldterület, a VII. kerület eltűnő évszázados házai, helyettük ingatlanpanamák. Mikor Rogán Antal egy parkolóház helyett többek között három műemlék jellegű épületet bont le, hogy XXI. századi álmot teremtsen, és az új üvegpalota alá mélygarázsot épít, Demszky Gábor városvezetése jut eszembe. Miért épít csökkentett forgalmú utcát, ha utána rárak egy mélygarázst? Miért épít mélygarázst egy hatalmas parkolóház közvetlen szomszédságába? Miért fontos egy jellegtelen plázával konkurenciát teremteni a Váci utca hagyományos üzletsorának és a Vörösmarty térnek?

Három lehetőség van. Az első, hogy Rogán komoly pénzt kap a hirtelen meggazdagodott Csipak Pétertől a negyvenmilliárdos beruházás engedélyezéséért. A második, hogy hátsó, politikai megegyezések miatt kénytelen engedélyezni az új pláza megépítését. A harmadik, hogy Rogán Antal egyszerűen hazudik.

Rájár a rúd a magyar alumíniumgyártásra. A Mal vezetője börtönben, a termelés állami felügyelet alatt. Felelősöket keresünk.

Varga József, a Mecsekérc Zrt. vezérigazgatója, a jogszabályi hiányosságokat és a spórolást nevezte meg a veszprémi katasztrófa fő okaként. Természetesen meg kell vizsgálni, hogy a Mal vezetői figyelmen kívül hagytak-e előírásokat. Valószínűleg nem hagytak figyelmen kívül túl sokat. De akárhogy is, a valódi felelősség mélyebben van.

Elsősorban az a kérdés: milyen mértékű az állam felelőssége, amennyiben nem ellenőrzi az ilyen tárolók megbízhatóságát? Aztán: milyen előírásokat kell hozni, hogy ilyen esetek ne fordulhassanak elő? És a leglényegesebb: ha az előírások túl elnézőek voltak, vajon kinek állhatott érdekében ilyen elnéző előírásokat hozni? Vajon mennyi pénzt kapott ezért?

Ezek a kérdések sokkal általánosabbak. Most mindenki a vörös iszapról beszél. Senki nem beszél nukleáris hulladéklerakókról, vagy arról, milyen sárga lett hirtelen az ég, mikor Oroszország legutóbb elzárta a gázcsapot. Egy ilyen iszapömlés egy patak és egy folyó teljes élővilágát pusztította el, és nyolc ember meghalt. Mi lesz, ha nem lesz áramunk, és nincs rá megoldásunk? Mi lesz, ha legközelebb a bátaapáti nukleáris hulladéklerakóba szivárog be a talajvíz?

Nem néhány embert kell találni, hanem megoldást. Nem erre az esetre, hanem a későbbiekre. Akkor is, ha ez sokkal több pénzbe kerülni, mint eltakarítani a halottakat.