Nem igaz, hogy ez volt a legrosszabb húzásuk. A választási regisztráció bevezetése éppen olyan, mint a Fidesz néhány korábbi húzása. Az öncélú hatalomvadászat és szimbolikára korlátozódó reformok közepette néha-néha felbukkannak helyes elvek, melyeket a kormány elfogadhatatlan módon próbál megvalósítani.
Helyes az az elv, hogy a választópolgár érezze a saját felelősségét az ország irányításában. De hogyan lehet egy erre irányuló intézkedést a választópolgárok megkérdezése nélkül beleírni a választási törvényekbe?
Helyes az az elv, hogy minél kisebb legyen az ország külső eladósodása. De miért kell az IMF-et, melynek Magyarország tagja, az elnyomó külső hatalom eszközének kiáltani ki? Miért kell arrogánsan, kisstílű belpolitikai céloktól vezérelve, szabadságharcot mímelni, hogy a pénzügyi világ elmeneküljön a magyarországi befektetésektől?
Helyes az az elv, hogy ne kelljen hajléktalanoknak az utcán élniük. De miért jó megoldás a börtön?
A Fidesz-kormány intézkedései korlátozott számú mintára illeszkednek. Nincsenek új minták, új receptek. A probléma az, hogy az intézkedések eredményei szigorúan monoton tendenciát eredményeznek az ország élet- és szabadságszínvonalának tekintetében. És ez okozza, hogy mindig a Fidesz legutolsó húzása a legrosszabb.
Niall Ferguson
Mindig a lábdobogás hallatszik először, ahogy rohannak föl a lépcsőn. Aztán kivágódik az ajtó, és szerencsés esetben nevetés, máskor meg sírásra görbülő vita hallatszik. Most épp máskor van. Ármin azért méltatlankodik, mert megint nem tudtak időben elindulni az iskolából, mert Jakab nem jött le magától, érte kellett menni. – De Magdi néni azt mondta, hogy csak tanulószoba után mehetek! – De miért nem mondtad, hogy be van írva az üzenőbe, hogy mehetsz! – Mondtam! – Akkor miért nem engedett el? – Mert mondtam, hogy be van írva, hogy három negyvenháromkor kell mennem, és azt mondta, akkor nem mehetek, mert háromtól négyig tanulószoba van! Mama rosszul írta be!!! – Kati még épp ölbe kapja kisebbik fiát, mielőtt végleg bömböléssé fajulna a dolog, miközben puszilgatja, fél kézzel kihalássza az üzenőt a táskából, és belepillant: ¾ 3. Puszilja tovább, és egy szót sem szól, csak el ne nevesse magát. Ármin már sehol, pontosabban a szobája felé mutatnak a nyomok, a lehányt táska, kabát, pulóver és tornacucc. És már viharzik is visszafelé, diadalmas kiáltással: – Fogtündér!
Tim Harford
Illés megpróbált kizárni minden zajt, csak a térképet nézte, ami persze elmosódott és hiányos volt, főleg a város szélein, de tudta, hogy útközben nem lesz ideje nézegetni, most kell bevésni az alapvető irányokat, sőt a kerülőutat gyakorlatilag meg is kell terveznie. Két órája van rá, elsőre soknak tűnik a másfél kilométeres távra, de tudta, ez csalóka. Nem lesz egyedül. A nap már szállt le, nem tűzött rá, de a meleg még nem enyhült, párásan fülledt este volt. Az izzadtság már most végigfutott az oldalán, de nem figyelt rá, ennél csak rosszabb lehet. Döntenie kellett. Elindult. Be kell osztania az erejét, de ha az elején nem nyer egérutat, minden elveszett. El akart tűnni szem elől, mielőtt a tömeg is pánikba esik. Mihelyt elárasztják az utcákat a tétova menekülők, megkezdődik a vadászat. Sprintelt az első sarokig, ott csak azért fordult el, mert nem akarta, hogy bárki is lássa, merre ment. Hátranézett, üres volt az utca. Talán egyelőre sikerült. Lassított, de nem vette elő a térképet, csak átgondolta, mit is tervezett el. Nem mehet rögtön a kijárathoz, bármennyire is szeretne, végig kell járnia a megjelölt pontokat, hogy összegyűjtse a felszerelést. Balra fordult. Kiért a vízpartra, és megfontoltan, egyenletesen futott. A nap ekkor bukott alá, narancsban égett a hullámzó folyó. Máskor szép lehet. De most vadásztak rá.
Vannak könyvek, amiket jobb felnőttként nem (újra)olvasni. A mozifilm erőteljes reklámkampánya juttatta eszembe, hogy gyerekkoromból kimaradt 
Kornél nem nagyon akart elmenni a buliba, na nem mintha a csajok ellen lett volna kifogása, akiket Zoli ígért be, de a dumálástól tartott. Végül nem sikerült hihető kifogást találnia, úgyhogy ott szorongatta a sörét a bárpult közelében és a csajokat bámulta. Nem vette észre időben a már kissé bebaszott Zolit, aki ordítva ölelte magához és ellentmondást nem tűrően rángatta magával a táncolók közé. Nem volt visszaút. A zene elkapta, kezdett felpörögni. A harmadik számnál vette észre, hogy egy göndör hajú lánnyal táncol, összemosolyogtak önkéntelenül, aztán egy latinosabb szám jött, megpörgette a csajt, és a lassúnál már együtt is maradtak. − Iszunk valamit? − kérdezte a lány, pont amikor Kornél egy elegáns meghajlással le akart lépni. Odasodródtak a bárpulthoz, és már nem lehetett megállni egy sörnél, tequila lett belőle, leültek egy asztalhoz és a kezdeti marhulás után Kornél minden félelme beigazolódott, amikor Léna, mert addigra nem lehetett nem megtudni, hogy így hívják a göndört, megkérdezte: − És amúgy mit csinálsz?
Miután pár hónapja egy barátom átküldött egy cikket a feudalizmus szakkifejezés használhatatlanságáról, aztán a májusi érettségi kapcsán újra felmerült a kérdés, hogy nevezhetjük-e István államát feudálisnak (vagy létezett-e egyáltalán feudalizmus Magyarországon), már nem lepődtem meg, hogy a Beck kiadó következő kezembe akadó kötete 
Az elnök intellektuális képességeivel tűnt fel tulajdonképpen azonnal, és ezzel egészséges mértékben ő maga is tisztában volt. Ami persze azt is jelentette, hogy a környezetében mindenkin erőt szokott venni némi szorongás, mondhatni kisebbrendűségi komplexus. Ez most úgy jutott eszembe a söröskorsót az ujjaim között forgatva, hogy épp leülni készült velem szemben, és tudtam, hogy a beszélgetéshez fel kell kötni a gatyámat. Mert amíg az ember a katedrán áll, addig egyszerűen az évek súlya, a felhalmozott ismeret lehengerlő ereje is elég lehet a gyerekek lenyűgözésére. De a tízéves érettségi találkozón, egy Oxfordból hazatért doktorandusszal szemben ez már édeskevés. Bár persze erre utaló jelek már korábban is voltak: egyre gyakrabban szegezett nekem olyan kérdéseket, amikre nem tudtam válaszolni, az egyetlen reális cél csak az elegáns menekülés lehetett, mondjuk úgy, hogy „ezt ebben az elméleti keretben nem lehet megmagyarázni”. Na persze erre a mondatra emlékezett a legjobban. Amikor próbáltam azzal másra terelni a szót, hogy felelevenítettem az érettségit, ahol a gazdasági világválságból és a New Deal keresetélénkítő és állami intervenciós programjából brillírozott, még hamarabb zátonyra futottam. Lehengerlő mosollyal közölte, hogy az egyetem első évében nyilvánvaló lett, hogy a gimiben erről tanítottaknál naivabb modellt elképzelni is nehéz lenne, bár a jó szándékunkban természetesen nem kételkedik.
A német Beck kiadó kitűnő zsebkönyvsorozatából már többet is ismertettem: tömör, de korszerű összegzéseket történészek tollából az érdeklődő nagyközönség számára. Legújabb szerzeményeim azonban nem csak egy-egy témát, de egyben a történeti feldolgozásának történetét is bemutatják. 
Schneller Károlyné, született Barth Irma minden évben elment Zalakarosra. A szállodában már kedvezményt kaptak, a kedvenc éttermében kitűnő volt a házias paraj sült oldalassal, és Vajk, az unokája is irtóan élvezte. Arról nem is beszélve, hogy Schneller Károly porckopása miatt kedvezményes belépőt kaptak a fürdőbe, és a fia és a menye is boldog volt, hogy egy hétre elviszik Vajkot nyáron, addig se kell táborba befizetni vagy levinni Gyomaendrődre, a másik nagyszülőkhöz. Jó dolog ez a nyári szünet a gyereknek, de hát a szülők dolgoznak. Schneller Károlyné tehát minden reggel feltette a kávét, megterítette a reggeliző asztalt, aztán összepakolta a fürdőruhákat, törülközőket, no meg a naptejet (Vajknak 30-as faktort, az anyjától örökölte azt a lehetetlen fehér bőrét), utána a piknikkosarat, hogy délben se kelljen hazajönni az élményfürdőből. Mire Károly és Vajk felébredt, már csak be kellett kapni a töpörtyűt erős paprikával, illetve a Cini-Minit tejjel, aztán indulás. A fürdőben Károly befeküdt a termálvizes jakuzziba, Károlyné pedig ment Vajkkal az élménymedencébe. Várta a csúszda végén, fél kézzel a víz felett tartotta a hullámmedencében, és persze kézen fogva sodortatta magát az örvényben. Ahol aznap egy türelmetlen fiatal pár félrelökte, és teljes sebességgel nekicsapódott a belső kőgyűrű nyitott végének. Hallani vélte a roppanást.
Ha valaki a címből arra következtetne, hogy a folyamat végén járunk, akkor téved. 
Zoli rosszul aludt, korán ébredt, és az otthoni nyüglődés helyett inkább hamarabb bement a Madáchba. Az utazás is rövidebb ideig tartott, megelőzte a reggeli tömeget, és még benn se volt szinte senki. A titkárságon kényelmesen megkávézott, aztán elkérte Zsóka nénitől, a már nyugdíjas korú, félállású iskolatitkártól a hátsó ajtó kulcsát, és kiment a kunyhóba, elszívni egy cigit. A kunyhót a karbantartók szerelték össze, fémvázra csavarozott leselejtezett táblákból. Természetesen teljesen illegális volt, hiszen a suliban, mint minden közintézményben tilos volt a dohányzás, éppen ezért rejtették a kunyhóba törvénybeütköző cselekedeteiket a kollégák. Zoli leült a műanyag kerti székbe, kinyújtóztatta a lábát, és mélyen letüdőzte a füstöt. Élvezte a csendet, a májusi madárhangokat, de aztán összerezzent: szarkacsörgés. Bevillant idegességének valódi oka. Mert persze, ha bárki kérdezte, mi baja, azt mondta, hogy az osztálya csinálja az évzáró műsort, meg délután ott az igazgatóválasztó értekezlet, érthető hát az idegessége. Mert a gyerekek biztos késni fognak, elfelejtenek valamilyen kelléket, elrontják a műsort, bármi közbejöhet. Az értekezlet pedig kínosnak ígérkezik, kivételesen két jelölt van, mindketten madáchosok, személyeskedő megjegyzésekre lehet számítani. De valójában a szarkák miatt volt ideges.
Habent sua fata libelli – 
19.
Kétséges dolog le nem zárt regénysorozatról írni, de ki tudja megéljük-e valaha is a tizenhat éve tartó hömpölygés végét. Az HBO sorozata nem csak a népszerűségre erősített rá, de új távlatokat is nyitott: meglepően magas színvonalon egyesítette a szöveghűséget a filmes innovációval. 
14.
Bevallom, én is csak a 2008-as német film megnézése után vettem a kezembe 
7.
Újra
1.