Michael Sandel a Harvard filozófiaprofesszora, egyben hihetetlenül népszerű előadó és erkölcsfilozófiai bestseller-szerző. Ráadásul olyan disztingvált úriember, aki éppen a demokráciát féltve kritizálja a liberalizmust. Az igazság nehezen megfogható fogalmáról, illetve a piacok káros hatásáról írt könyveit is ajánlom mindenkinek (itt és itt), de most a legfrissebbet szemlézem: The Tyranny of Merit (Az érdem zsarnoksága; New York, Farrar, Straus and Giroux, 2020). Ahogy ezt tőle megszokhattuk, valamilyen nagyon konkrét, aktuális esetből indul a gondolatmenet. Az amerikai elitegyetemeket a közelmúltban hatalmas csalássorozat kiderülése rázta meg. Bizony nem csak a legjobbak kerülnek oda be, hanem hatalmas pénzekért elfogult szülők harmatos tehetségű csemetéi is. Az oktatás fontossága egyrészt mérhető tény, másrészt társadalmi mantra: akkor lesz jó állásod és jó fizetésed, ha jó képzésben lehet részed. Az elitegyetemekre bekerülni egyenlő az elitbe, mégpedig a jövedelmi elitbe bekerüléssel is. Igen ám, de ezek a szupergazdag és szuperkorrupt szülők nem egyszerűen sok pénzt akarnak a gyerekeiknek, hiszen az már megvan. Hanem presztízst, státuszt: aki az Ivy League valamelyik intézményében tanult, az biztos nagyon okos, tehát jogosan az elit tagja. Ez világítja meg a meritokrácia önellentmondását. Messze nem arról van csak szó, hogy az kerül magasra, aki megérdemli, hanem épp fordítva: ha magasra kerültél, az bizonyítja, hogy megérdemelted. De mi is ezzel a baj?